Reggel viszonylag kialudtan keltem az emeletes ágyon. 6 ágy van az egyik szobában, 4 a másikban. Szóval kollégiumi életérzés. Miskolcon négyen voltunk egy szobában az egyetemen. Szóval érdekes, de jól bírtam.

Délelőtt próbáltam kipihenni magam, kávéztam, teáztam, blogot írtam. Elmentem egy Pékség nevű helyre ahol a gyümölcssalo műzlivel és kókuszjoghurttal nagyon finom. 12-től volt az önkéntesek megbeszélése. A koordinátor lány azzal kezdte hogy totál kivan, nem respektálják, agyon dolgozza magát, és még arra se méltatják, hogy a vízumához a papírokat összeszedje az iskola könyvelője. És hogy ő tudja hogy tehetséges és többet ér. Jó volt hallgatni, hogy megosztja mi nyomja. Éreztem hogy óriási növekedési potenciál van benne, és hogy fel fog mondani, ki fog állni magáért. Olyan most mint egy hernyó aki elkezdte levedleni a bőrét hogy pillangó lehessen. És az újjászületés mindig fáj. Az egovesztés miatt, a ragaszkodások miatt. És mosolyogtam magamban, hogy van érzékem hozzá mikor érkezzek. Káli tombolni készül.

Egy izraeli fiúval voltam párban, netto 3 órát dolgoztunk. Előkészítettük a termet a transzlégzéshez, aztán a jógához, becsekkoltuk az embereket a transzlégzésre, majd mi is bementünk. Azt mondják az önkéntesek, hogy ez a legjobb az órák közül. 15 éve voltam először transzlégzéses újjászületésen, jártam transzlégzéses jógára.Néha szórakoztatom magam a Wimhoff légzéssel. Ami asszem ebben az esetben inkább hátrány mint előny, mert vannak elvárásaim. A lány kedves volt. Volt egy rövid bemutatkozás, meg kis játék, mintha egy kontakt órán lennénk. Aztán csapkodtuk a sacrumunkat a földhöz, majd ment a légzés, nulla instrukcióval. A tanár és az asszisztense meg ment körbe és energia gyógyítást végeztek. Az egész olyan volt, mintha egy extatic dance lenne, bár ott is több intrukciót adnak. A zene ritmusára kellett lélelgezni. Az emberek nagyon benne voltak, volt sírás rívás ordítás röhögés. Én figyeltem magam, hogy mennyi elvárás van bennem. Hogy instrukciókra vágyom. Hogy engedélyt kérjenek mikor a vezetők megérintenek, vagy oldani akarnak rajtam valamit. Na ez nem volt.

A tanár odajött megérintette a hasam amitől megijedtem és abbahagytam a lélegzést. Ő elment de az energiáját továbbra is éreztem. Aztán odajött az asszisztens hogy lélegezzek. Mondtam hogy azért hagytam abba mert megfogták a hasam. Mondta hogy nem érint meg, de megkértem hogy semmilyen energiamunkát ne csináljon rajtam, amit eztán tiszteletben is tartottak.

A zárókörön sokan osztottak meg, nagy fájdalmat, nagy örömöt, szeretetet éreztek. Azt éreztem hogy valószínű biztonságos volt a tér, ha ennyien meg tudták nyitni magukat. De nekem ez az egész környezet meg az emberek teljesen új. Ráadásul az elmúlt hetekben biodinamikus cranioszakrális terápiát tanultam, ami a jelenléten és a másik ember tiszteletén alapul. Nem érintek meg senkit az engedélye nélkül, főleg nem ilyen hirtelen. Éreztem, hogy az a rengeteg dolog, amit valaha tanultam és tapasztaltam, ott lüktet bennem. Az elvárásaimban. Az elvárásomban hogy ne akarjanak engem megszerelni egy adott energetikai rendszer képviselői.

Utána elmentem enni egy padthai-t és volt még egy órám a munkaidőből. Az volt a feladatom hogy felrajzoljam a táblára a holnapi programot. A műszak végén lementem a tengerhez, de annyira meleg volt hogy ki is jöttem. (Megint az elvárások.)Utána a szombánkban csacsogtunk az önkéntesekkel. Holnap az a terv hogy elmegyek a vipassana-ra, utána meg vinyasa jógára, mielőtt elkezdődik a műszakom.