Reggel megint nehezen keltem, mert az éjjel nagyon komolyan vették a petárdázást meg tüzijátékozást. Miközben aludni próbáltam, olyan volt, mintha háborús övezetben lennék, néha azt éreztem, hogy valaki felgyújthatott véletlenül egy petárda raktárat, és valami komolyabb buli is volt a környéken. Miután 3 körül elaludtam talán, akkor is rémálomra ébredtem. Emiatt reggel megint fálájultan keltem, se medi, se jóga, csak némi papaját az arcomba tömködve próbáltam magamhoz térni.
Ma volt a harmadik kurzusnap. A téma a megbocsájtás. Hogyan támogathatunk valaki abban, hogy sikerüljön megbocsájtania másoknak és magának, mielőtt meghal, és hogy ez mennyire támogatja a meghalás folyamatát, mert a megbocsájtástól a test ellazul. Voltak történetek, amikben konkrét képességek tértek vissza, mint a térlátás, vagy demenciából való visszatérés, miután sikerült a megbocsájtás. A feszültség, amit a neheztelés okoz, megváltoztatja az ember érzékelését, befolyásolja az idegrendszert, az ember világlátását, a tüske az egész személyiséget behálózhatja, gyermekkori sérelmeket akár 70-80 évig is hurcolhatunk.
A mai gyakorlat, 3-as csoportokban a megbocsájtásról beszélni. Egy beszél, kettő hallgat, és segítő kérdéseket tesz fel. Ma volt a legnehezebb nap eddig, mert két olyan emberrel voltam, akik nagyon nagyon a fejben vannak, és inkább az elme darálása ment, mint hogy a lélekkel kapcsolódhattunk volna. Ráadásul olyan történeteket is bedobtak, amitől ítélkezni kezdtem, volt egy tinédzserkori ollóval szúros történet, és aki elkövette ezt a mai napig nem gondolja, hogy ez nem oké. Szóval volt bennem ítélkezés, amit ők nem érzékeltek, és amire nem voltam büszke, de ezen a tanfolyamon azért is vagyunk itt talán, hogy meglássuk magunkban ezeket, hogy mennyire nehéz ítélkezés mentesen jelen lenni, és csak hallgatni a másikat, mert soha nem tudhatjuk, honnan jön az illető, és mivé lesz. Azt tudjuk, hogy most ebben a pillanatban épp hol van.
Rám nem került sor, de nem is baj, túl keveset aludtam túl aktív érzelemtesttel, két olyan emberrel, akik nem hiszem hogy meg tudnak tartani, szóval mázim volt, az idő eltelt, holnap reggel kerülök sorra.
Délután megnéztük az 55 lépés című filmet. Mindenkinek ajánlom. Már az első jelenetnél ki akartam menekülni, annyira betriggerelt, de maradtam. Érzelileg nagyon felkavart, a mozi Eleanor Riese valós történetén alapul, aki mentális betegsége miatt kezelés alatt állt, és pert indított azért, hogy a beszámítható páciensek beleszólhassanak gyógyszeres kezelésükbe a kórházakban. Nézzétek meg.
https://videa.hu/videok/film-animacio/55-lepes-2017-JxUAiyysNRUIdfuQ
A megbocsájtás témán régóta pörgök. Sok vallásban esszenciális, de a megbocsájtás sem úgy működik, hogy jó, akkor megbocsájtok, hanem vagy történik, vagy nem. A szándék lehet hogy megvan a megbocsájtásra, az is lehet hogy lezajlik beszélgetés a felek között ami segít a megnyugvásban, de van egy szint, ahol kevés a szándék, és kevés a másik emberrel való építő, szeretetteljes beszélgetés is, ahol kevés a feloldozás a másik részéről. Persze ha a gyakorlásunk része egy megbocsájtási gyakorlat, akkor biztos könnyebben célt érhetünk. Azt hiszem, ha bekövetkezik, ez az isteni kegyelem szintje.
