Tegnap nem írtam. Nagyon meleg volt, nagyon fájt a fejem, azt hiszem nem ittam elég folyadékot, és nagyon sok dolog történt. A meló után Renate-val elmentünk a Női körbe, amit most ketten tartottak, és az új lány énekel és hang aktuválással foglalkozik, és a kör inkább róla szólt. Nem a körről. Vicces volt valahol megtapasztalni. Múlt héten szuper csodás volt, most meg el is mentek többen. 

Utána a szuper sütis helyen fagyiztunk, órákig, beszélgetve. Majd elmentünk enni. A fejem nehéz volt, fájt, alig bírtam tartani. Este elmentem megint az istennő  ébresztő órára, fura tapasztalat volt másodszor. Most nem voltam betriggerelődve, de fájt a fejem és fáradt voltam. És azt éreztem nem vagyok megtartva. És mikor táncolnom kellett volna éreztem hogy visszatart valami. Nem akarom megmutatni magam. Táncban ezt sokszor érzem. Főleg ha néznek. Az is bevillant hogy a tavaszi Kaline thai masszázs tanfolyam miatt elvesztettem a hitem talán a női tanítókban. Van ez a vágy, ami mindig előjön, hogy szeretnék idős bölcs hiteles nőktől tanulni. De hiába, hogy Vibha 40 éve tanítja a szent táncot, hogy Osho tanítványa volt. A megkövesedett ego erősebb volt, mint a megtestesült istennő. Hiába mentem oda másodszor, hogy megmutassam magam, nem mertem. És utána nagyon együttérzőn letolt egy visszajelzést felém, hogy nagyon bátor vagyok hogy másodszor is nekimentem ennek az órának és hogy most jobban ment. Én meg éreztem hogy nem ment. Nem tudtam áttörni a falat, hogy nem mutathatom meg magam. Mert veszélyes. Az én istennőm vad, földi, ősi. Nem mutathatom meg őt a sok lágy, finom, légies léleknek. És ez a félelem nagyon nagyon mélyről jön. Nem a gyermekkoromból. 

A workshop után kiájultam. És a kis fejfájásommal álomba zuhantam.

Ma, könnyű volt a munka, minimál feszkót produkált az elmém.