Az utazásaban számomra a legnehezebb időszak az, ameddig megveszem a repülőjegyet. Tavaly olyan jeggyel mentem, aminek végül 1 óra 15 perc volt az átszállási ideje, emiatt hónapokig liftezett a gyomrom, hogy mi van ha már a bécsi gépet lekésem. Mindenkit kértem, hogy gondoljanak rám, hogy legyen minden rendben. Anyukám csak annyit mondott, felesleges drukkolni, minden oké lesz. És úgy is lett.

Hónapok óta nézegetem a skyskennert meg a kiwit, változott a dátum is, agyaltam, hogy hány átszállással menjek, mert minél több az átszállás, annál olcsóbb a jegy és annál rizikósabbnak érzem, a késés lehetősége miatt.

Többször kétségbe vontam, hogy menjek-e. Nem lenne e jobb, ha itthon élném a mindennapokat. A mindennapokkal való barátkozás helyett győzött a kalandvágy. A nyertes a Qatar Airline lett, odafele 3.30, visszafele 15 óra az átszállási idő, Dohában. Vízum nem kell. A hónapok óta tartó dilemmámat leraktam, végül elutazom, és ugyanolyan szép érzések vannak bennem, mint tavaly. Azt érzem, ha én eljutok Thaiföldre, akkor bármi lehetséges ezen a világon.