A mai napon a jetleg miatt megint kb hajnali 5 körül sikerült elaludnom, a képzés 9-kor kezdődött, szóval nem voltam a helyzet magaslatán, talán majd ma este sikerül aludnom.

A tanatológia képzést Rosmary tartja, akit a cranio kapcsán ismerhetik sokan, Tarr Zsolt egyik tanára volt, ennyit tudtam róla, meg hogy vannak akik nagyon odavannak érte, és vannak aki szerint nem tud tanítani. Egy kedves idős hölgy, akinek nagy tapasztalata van mint a cranioban és hat év a hospice-ban, aki kb 5 percenként pillantott az órára, és főleg sztorizgatott, megkérdezte van e kérdésünk.

A mai nap csúcspontja az a feladat volt, amiben 3-as csoportokban fél órát tartottuk a teret a másiknak, aki a szituációs játék szerint holnap meg fog halni, és kérdezgetni kellett arról, milyen ez neki. Van-e, aki hiányozni fog, akinek meg szeretne bocsájtani, van e valami technikai kérése, stb. Bármi. Lényeg hogy segtsük a haldoklónak kibontani amiben van, kimondani az érzéseit, kívánságait.

Szinte biztos voltam benne, hogy a téma nagyon izgalmas embereket fog bevonzani. Bemutatkozás nem volt, se nyitókör. A nap során azonban kiderült, hogy van egy olasz lány, egy ír Koh Paganon élő jógaoktató, aki egyedül neveli a fiát, van amerikai exkatona, aki arról mesélt hogy milyen gyilkolni, volt Chiang Maiban élő orosz családanya, rajtam kívül két magyar lány, az egyikük kraniós, a többiekkel ma még nem kapcsolódtam.

A 3-as csoportunkkal nagyon nagy szerencsém volt, mindetten nagyon profik voltak, még én nagyrészt félálomban kukán ültem. Én voltam az első, aki meghal másnap, és nem nagyon tudtam mélyre menni. Nem volt se bizalmam, se erőm, meg asszem nem akartam első nap egy érzelemvulkánná változni. Ami izgalmas volt számomra, hogy a halálos ágyomon is mások kedvére akartam tenni, nem mondtam meg mit szeretnék, és ez végig feszültség volt bennem.

A második egy magyra lány volt, nagyon szép volt a folyamat, és ő már sokkal jobban átadta magát, oldódtak föl érzelmek, kezdtem kapisgálni mi a feladat. Végül az ír lány volt az utolsó, akiben a halállal kapcsolatos feszültségek viszont már régóta arra vártak, hogy kitörhessenek. Nagyon szép folyamat volt, csodás kérdéseket kapott a halálával kapcsolatban, amikkel mélyen oldódtak benne a negatív érzelmek. Én nem voltam nagyon magamnál, mikor éreztem, hogy a tértart társam igazi profi, odaültem a lábához a haldokló lánynak, hogy ha most fönnt történnek a dolgok én itt leföldelem, erre jött Rosmary hogy miért vagyok itt, mondtam hogy az egyensúlyozás miatt, mondta h nem kell egyensúlyozni üljek a másik kezéhez. a kezembe emelte a karját, és azonnal éreztem, hogy az előbb akartam valamit tenni, segteni szerettem volna, de itt ennek nincs helye. Csak a jelenlétemre van szükség, a figyelmemre, és az aki haldoklik majd úgyis bedobja mire van szüksége, és nincs jogom manipulálni a szándékaimmal. (Nem mintha máskor lenne hozzá jogom, mégis teszem, mert akarok valamit. Hasznos lenni, jónak lenni, pedig a fogadónak ez nem kell.) Másrészt viszont az is bevillant, hogy nem akartam zavarni,éreztem hogy most valami nagy dolgot történik, és nam akartam ott lenni. Nem akartam érezni. Mikor felültem mégis a karhoz, éreztem mennyire nehéz ez fizikailag, izzadtam, a karjaimba mintha elektromosségot vezettek volna. Csak arra törekedtem, hogy jeken legyek, hogy lekpjam magam ha ki akarok ugrani, hogy merjek érezni. Szerencsére a gyakorlat csak fél óra volt, így vége lett.

Szóval megkaptam a leckét, több szinten. És ha nem is vagyok nagyon oda a tanárért, a folyamat amin keresztül megyek ezzel a 11 emberrel, nagyon különleges élmény.

Mamég két más élményem is volt, az egyik hogy elmentem fodrászhoz, és olyan hajvágást kaptam, ami minden várakozásomat felülmúlta, nagyon rég nem kerültem igazi profi művész kezébe, erről is oldalakat tudnék írni.

Utána meg elmentem a fesztválra, ami igazából ma van, hisz ma van Telihold. A Loy Krathong-ról tegnap írtam, ma azonbanmég egy másik ünnep is van. A Lanna.

Holdtöltekor lámpásokat eregetnek, es is az elengedéshez kapcsolódik, mint a Loy Krathong. Ez egy olyan ünnepnap, amikor az állami, a vallási, és az ősi thai néphiedelem csodás összhangban jelenik meg. Engem a hangzavar a január egyre emlékeztet a petárdákkal, tüzijátokkal, vagy talán az augusztus 20-ra, csak  otthon azt érzem, hogy ez egy öncélú rongyrázás, vagy épp drága allami cirusz, itt meg azt hogy az embereknek, a családoknak intim kapcsolódásuk van az ünnephez. Ma már túl sok élmény ért, de holnap igyekszem én is lenegedni egy krathong-ot, addig meg összeszedem a gndolataimat mit is szeretnék elengedni. Nézve a vízen és az égben úszó tüzeket, minden láng 1-1 ember, és reménnyel tölt el, hogy itt az emberek foglalkoznak a lelkükkel, a nehézségekkel, a megbocsájtással.