A mai volt az első, mikor hét órát tudtam aludni az elmúlt egy hétben, így viszonylag frissen indult a reggel, tudtam picit meditálni, picit jógázni, és a tanfolyamon se küzdöttem hogy elalszom.
A tanfolyam hasonlóan zajlott, Rosmary történeteket mesélt halálról, majd valaki bedobta a vallások és hitrendszerek témáját, arról folyt délelőtt a diskurzus, délután meg temetésekről, milyen lehet, tömegkatasztrófákról, az utolsó thaiföldi cunamiról, hogy hogy dolgoz fel egy ilyen katasztrófát a nép. Rosmary azt mondta hogy sehogy, az emberek lenyomják, mint Japánban.
A mai gyakorlati feladat az volt hogy 30 percet kellett beszélnünk a saját temetésünkről. Ez érzelmileg nem mozgatta meg annyira az embereket, de érdekes volt hogy mindannyian vidám, életünneplős temetést akartunk, nem olyat mint otthon szokás. Én gombamicéliumból készült komposztálódást választottam a kertemben, kubai zenével, ínycsiklandó ételekkel.
Ma azon agyaltam, hogy mi is ez a tanfolyam, igazából a történetekkel annyit akar elérni Rosmary hogy megmozgasson minket érzelmileg és mentálisan, ezzel egy beszélgetést kezdeményez. Majd a napi csúcspont egy kiscsoportos gyakorlat ahol van esély mélyebbre menni nem csak az elme szintjén működni. Ez a tanfolyam asszem nem elvisz valahova hanem elindít valamit az emberben.
A tanfolyam után besétáltam a városba, vettem a piacon mangót, banánt, papaját és narancsot, ami igazából olyan mint a mandarin és zöld héjú. Tésztalevest vacsiztam, és ma végre, az ünnep utolsó napján a folyóba engedtem a krathaongomat.
Kívántam, hogy sikerüljön elengednem a bennem levő neheztelést és dühöt, majd fáradtan hazasétáltam.
Most a szép kis szobámban a petárdák és tüzijátékok hangjára fogok elaludni hamarosan, remélem.
