Délutános voltam. Ami azt jelenti hogy kialhattam magam, nyugiban reggelizhezhettem. Déltől matracokat mostunk, és ez volt Aida utolsó napja, ennek a 25 éves lánynak vannak a legjobb vezetői képességei az önkéntes csapatban. A 44 éves férfiú akar ugyan vezető lenni, de sokat beszél és nem látja át a lényeget. Aida nagyon tisztán kommunikál, azonnal elmondja ha valami nem oké. Szóval ő osztotta be a munkát, és ha valaki lazsált vagy nem találta a helyét azonnal átszervezte.

Mikor hárman maradtunk, a délutáni műszak, elkezdte mondani hogy legyünk már önállóbbak, tudjuk mi a teendő, mi a program. (A harmadik egy 24 éves angol pszichológus fiú, aki nulla gyakorlati érzékkel rendelkezik nagyon lassú és nyugodt. Néha azt érzem vmit szed.) Szóval mondtam Nekik hogy van bennem egy dinamika, amit nem szeretek. Ha van valaki a csoportban, aki tudom hogy tudja hogy mi a teendő, akor átadom neki a felelősséget és követem. Igazából úgy viselkedek mint egy kutya a falkában. De ezzel átadom a felelősséget, és sosem vagyok képben mi történik. Az angol fiú meg azt reagálta, hogy ő szeretné ha jobban rászólnánk hogy érezze a felelősséget. Mondtam neki hogy ez megint csak a felelősség eltolása.

Utána bementünk mind a BioDevelopment órára. A téma a manifesztáció volt. Ez egy nagyon kellemes vidám óra, sok tánccal, sok szembe nézéssel, a célunk megfogalmazásával, elérésével, kimondásával, a végén volt egy anya gyerek gyakorlat is. Még sosem voltam ilyen órán, nagyon tetszett.

Volt egy két órás szünet, Aida elment jógázni. Mi meg a korábbi beszélgetés hatására teljes jelenléttel két perccel korábban megjelentünk az angol fiúval. Felosztottuk a munkát. Én előkészítettem a termet ő elkezdte a helyére rakni a matracokat. Aida megcsinálta a jóga óra utáni rendrakást. Minden profin ment, mindenki jelen volt.

Azt hiszem ahhoz, hogy az ember közösségben éljen ilyen emberek kellenek, akik vállalják és megosztják az érzéseiket, elmondják hogy mire van szükségük. Amég nem tudjuk kommunikálni az érzéseinket és a szükségleteinket, nem fogunk tudni békében élni egymással, vagy egymás mellett, mert a lenyomott feszültségek mindig projekciókba torkollnak. Itt 6+4 ember él egy szobában. Mindenkinek van egy kis zuga, de telejsen minimál körülmények között, békében. És ez nem a jógaközpontnak köszönhető, hanem az embereknek. Akikenk szándékában áll jobb emberré válni, és tanulni egymástól. 

Egy ilyen helyen, ahol jönnek mennek az emberek, az ember könnyen gyakorolhatja a nem ragaszkodás elvét. Nagyon sok szépet tapasztalunk meg együtt, egymásra vagyunk utalva.

Teresa hazamegy, és Aidának is holnap van az utolsó napja. Fura lesz nekem enélkül a két bölcs lélek nélkül. 22-25 évesek. Jönnek helyettük más önkéntesek majd. De nagyon hálás vagyok hogy találkozhattam velük. Egy távolabbin étteremben volt a búcsúbuli. Kicsit aggódtam, hogy jutok oda. De az utolsó pillanatban lett fuvarom. Egy indiai fiú felajánlott egy fuvart és jött a barátja is aki mint kiderült, magyar. Vele mentem. Az indiait megkértem hogy rendeljen nekem, izgi volt hogy teljesen átadtam a felelősséget, az árak se érdekeltek. Úgy éreztem magam mint egy királynő aki kedvére végigkóstolgatja az étlapot. Az árak se érdekeltek. Dudára ettem magam. Jókat beszélgettem. A végén az indiai meghívott. Azt mondta legközelebb én hívom meg. Fura volt hogy mennyire természetesnek vettem hogy meghív. Általában azonnal tiltakozni szoktam.

Utána megkérdeztem egy svájci fiút hazamehetek-e vele. A magyar lelépett, de egyébként se akartam vele menni mert ivott egy sört. Szóval visszaértünk a jógaközpontba, és ma tábortűz volt az óceánparton szaunával és jeges fürdővel. Szaunázni nem mentem, izzadok itt egész nap. Csak a hideg kádba mártóztam. Azt hiszem nagyon jól esett a testemnek a rengeteg meleg után. Sokat beszélgettem a német-török fickóval, aki egy hete hagyta abba az önkénteskedést. Ő vér tivegán, morális és ökológiai okokból. Izgi lenne lemenni a legaljára, mi is van a háttérben ennek a mély vegán elkötelezettségnek. Talán félelem.

Holnap lesz a második hete hogy önkénteskedem. Két hetem van még itt, és repülök haza.