Már öt körül ébren voltam, próbáltam pihenni. Délelőtt hárman voltunk, és két olyan emberrel, akik nem annyira megbízzhatók, de elég simán lement a reggel. Utána reggeliztünk, lementem az óceánpartra nyújtózjodniy lebegtem az óceánban. Majd visszamentem egy fél órára dolgozni, majd megint egy óra szünet. Utána volt a matrac mosás. Szörnyű volt. Nagyon rossz volt a dinamika. Senki nem figyelt a másikra. Mindenki mint a robot dolgozott. Gondolodás nélkül. Teljesen felhúztam magam ezen, és mondtam a tobbieknek hogy osszuk már ki a melót, de mivel dühből kommunikáltam, kb mindenki az ellenkezőjét csinálta amit kértem. Elszomorító volt az egész. Nem is fejeztük be a munkát. Akik a matracot mosták nem annyira praktikus emberek. Így dupla melót végeztek. És be se fejezték időben. A jógatéglát az angol fiúval mostam, ami azt jelenti hogy kb egyedül csináltam. Mert azon kívül hogy teljesen megbízhatatlan, nem koncentrál, mindig belemegyünk egy olyan játszmába hogy elvárja hogy megmondják neki mit kell csinálni. De persze nem csinálja. Nyomkodja a telefonját, mosolyog. Leül. A lány akit kértem meg befeszült tőle hogy megmondtam neki mit csináljon. Utána megmondtam neki hogy nem véletlenül akartam vele dolgozni, erre azt mondta hogy ő befeszül attól, ha megmondják neki mit csináljon. Mert 15 évig ilyen munkahelye volt. Szóval ilyenek a mostani önkéntesek. 40-50-60 évesen az önhatáraikat védik, nem mondják meg ha valami bajuk van, a háttérben megy a susmorgás. Szóval most ilyen e légkör. Szomorú. És az is ahogy dühös leszek ettől és agresszív, aztán meg szomorú. Attól ahogy ők viselkednek meg legfőképpen attól ahogy én.

Az van, hogy a kör típusú vezetésben, mikor mindenki a maga ura, teljesen jelen kell lenni és figyelni a másikra. A hierarchia alapúban pedig egy vezető van a többi meg követi. Vagy lázad ellene. De nincs meg a jelenlét, a felelősségvállalás magunk és a közösség iránt. Egymásra mutogatás van nem az hogy én mit tehetnék a közösségért, azaz önmagukért. Őszintén nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek figyelni magukra és a másikra. Ez az egész önkénteskedés számomra erről szól. Hogyan lehet közösségben fejlődni együtt alkotni. Az első két héten volt egy önjelölt vezetőnk, meg egy nagyon lelekes dolgos fiatal önkéntes, ők kiszálltak, bejött a képbe 3 olyan aki inkább bomlasztja a közösséget és szétesett az egész. 

 Utána elmentem egy Magdaval enni, életem második legrosszabb pad thai-a volt. Majd visszajöttem a Bio Devel BioDevelopment órára, a vízben volt. Rengeteg bizalom gyakorlat a vízben, lebegtetés, ölelések, mintha ikrek lettünk volna az anyaméhben. Nagyon jó volt az óra de két óra a meleg vízben nagyon fárasztó. Úgy volt hogy elmegyek egy jóga órára utána de inkább az ágyban feküdtem. Este elmentem a tantra órára egy új tanárral. A nő egy másodperc alattfellobbantotta a dühömet. Az óra azzal indul hogy körben ültünk, csukd be a szemed, koncentrálj erre vagy arra. A tanár mellett ültem, aki miközben vezette a nyitott meditációt filmezte az embereket. Akik csukott szemmel követték az utasításait. Nem kérte senkinek a beleegyezését. Csak filmezett. Integettem neki hogy nem nem. De tudtam, hogy amit csinál teljesen gátlástalan. Mikor kinyitottuk a szemünket mélyen a szemembe nézett, azt éreztem felrobbanok. Utána elkezdte az órát, és és ment a duma a bizalomról, a határhúzásról, a tiszteletröl. Miközben két perccel korábban pont az ellenkezőjét csinálta.

Az első gyakorlatnál odamentem Renate-hoz és mondtam neki mi történt. Kérdezte hogy mitől érezném magam jobban, montam ha odamennék és megkérném hogy törölje a videót. Mondta h akkor kérjem meg és most érezzem magam jól két órán át a worlshopon. Valamiért sikerült kilépnem a dühömből. A történtek miatt az egész gagyinak tűnt, perszem mindig jó szemkontaktust felvenni meg megölelni a másikat, és ezektől az emberben termelődik egy csomó jó kis hormon. A gyakorlat az volt hogy egy feküdt kettő meg megérintette gyógyította azt a részt amit a másik szégyell. Érdekes volt. Nekem nem nagyon van olyan részem amit nem szeretek vagy szégyellek. Sokkal jobban állok ezzel mint korábban. De szerintem a többieknek tetszett a gyakorlat. A végén odamentem a nőhöz, mondtam neki hogy éreztem magam a video miatt, azt mondta teljesen megérti csak magának csinálta a videót. Éreztem hogy hazudik. Az van, hogy attól, hogy a tanár nem teljesen hiteles, a csoport tagjainak még nagyon szép megélései voltak. Ha a dühömből cselekszen, a megosztó körben megosztom azzal a húsz emberrel hogy nagyon szomorú vagyok, mer ami történt az tepjesen ellene megy a tantrának, hogy egy biztonságos térben kapcsolódunk egymással. 

Utána elmentünk vacsizni, mély beszélgetés lett belőle, mély megosztásokkal. Meséltem róla hogy Magyarországon milyen nehéz számomra kikerülni az alaklamazotti attitűdből, meg hogy sokan a kis önkéntes csoportból arra várnak hogy valaki megmondja nekik mit csináljanak. És lehet igaza van a beszélgető társamnak, hogy ez nemzet függő is. Vannak olyan helyek, ahol.nagyon sokan önfoglalkoztatóak. 

 Beszélgetőtársam üzleti coach. Adott tippeket hogyan kezeljem a dühömet. Hogy ne cselekedjek dühből de azonnal döntsem el hogy mit kell tennem ahhoz hogy lecsillapítsam a dühöt. Pl. hogy odamegyek a tanárhoz és megmondom neki hogy törölje a videót. Vagy hogy mikor itt csapatmunka van, nem vállalok extra felelősséget. Nem mondom meg senkinek mit csináljon, hanem megkérdezem mit akar csinálini, és akkor ha nem csinálja, már meg lehet kérdezni hogy mizu mi történt, te szeretted volna ezt a feladatot akkor most mi van.

Szóval két mély és nagyon nehéz feladatom van, ha jön a düh, tudatosítani miért vagyok dühös és tetté formálni. Mert a düh cselekvésre akar ösztönözni, de elfolytom a cselekvést, nem viselkedem autentikusan, 

 A második pedig, mikor érzem, hogy bekapcsol hogy állj meg, nem mutathatod meg magad, akkor tudatosítom, hogy ennek a hangnak már nincs létjogosultsága, nincs veszély. Megmutathatom.