Ez az első nap, hogy 8 előtt keltem, ami jó jel. Lustán indult a nap, meditáltam egy órát, majd elindítottam egy pilates-jóga videót, de 15 perc után reccsent egy nagyot a nyakam. Próbáltam nyújtani, masszírozni, de nem reszkíroztam, hogy folytatom a gyakorlást. Gondoltam, akkor valami olyan teszrésszel foglalkozom, ami egyébként is fontos de nem kell hozzá a nyak, vagy lazán tudom tartani. Elkezdtem nyújtani a lábfejemet, kitaláltam egy új pózt, hogy tudok mélyebbre menni úgy, hogy az egész testemet el tudom lazítani. És elégedett voltam.

Nekiindultam a városnak, hogy megcsináltassam az igazolványképet a vízum hosszabbításhoz, és éreztem, hogy a testemben vagyok, érzékelem a lábamat, a változást, amit a nyújtás okozott, hogy máskép tartom a lábfejemet, ettől rotálódik a csípőm befele, és éreztem hogy jelen vagyok, és nyugodt. Bevillant, hogy lehet nem kéne elköltöznöm onnan ahol vagyok, mert minél többet gyaloglok, annál többet gyakorolhatok, ha tudom tartani ezt a jelenlétet.

Éreztem, hogy megfigyelő módban vagyok. Észrevettem egy csomó dolgot, amit előtte nem, hogy hol vegyem majd meg a mangót, meg az ananászt hazafele, láttam helyeket, amik mellett már sokszor elmentem, de még sosem figyeltem meg. Figyeltem, ahogy figyelem a robogósokat, hogy mi az amitől félek a vezetéstől. Amitől félek, az az, hogy hogyan reagálnék, ha valamilyen "helyzet" lenne, hogy ha nem vagyok jelen, és döntést hoznék pánikból, lehet hogy valakinek az életébe kerülne. Ettől félek. Meg attól, hogy megsértem a testemet, és megint lelkiismeret furdalásom lesz hogy nem vigyáztam rá eléggé.

Megérkeztema  ebédelős helyre. Innen elvesztettem a jelenlétet.

Az ételen járt az agyam. Figyeltem, mi történik a helyen, és elfeledkeztem arról, mivan atestemben. Curry-t rendeltem rizzsel, meg zöld tea latte-t, hátha itt jobban készítik. A curry igazából egy rántotta volt tofu darabokkal, a tea az meg sokkal jobb, mint a tegnapi, és külföldieknek készítve, mert épphogy volt benne cukor, pedig nem is kértem, hogy ne rakjanak. De maradok a thai tea-nél. A pocakom elégedett volt, az elmém nem annyira.

Majd megtaláltam a Három király szobor mellett a fotós helyet, ahova a tanárom, Luck hozott a tavasszal. Sose csináltak rólam még ilyen jó képet mint akkor. Szerencsére most se. De a vízumhoz jó lesz. Utána elmentem egy dizájn vásárra, mert Chiang ami Dizájn Hét van a városban. Csodásabbnál csodásabb kézműves műalkotások, az evőpálcikától a táskákig, ruhákig,ékszerekig.

Éreztem, hogy a jelenléthez nem jó fáradtnak lenni, igazából fáradtan jelen lenni nem tudom lehetséges-e. Már 5 órája gyalogoltam, és még a piacon se jártam. Hazafele megvettem a vacsira való mangót, ananászt, majd hazavánszorogtam. Csináltam egy 10 perces jóga nidrát, majd egy barátnőmmel beszéltem 3 órát, aki szerelmes, és boldog, és nem tudtam betelni a belőle áradó energiával, nemoskára érkezik Chiang Mai-ba életében először.

Holnap egy tanáromhoz mentem volna masszázsra, de áttettük jövő hétre. De megkért, hogy menjek be alanynak holnap reggel a tanfolyamára. Szóval kénytelen leszek most 7-kor kelni mert 1,5 óra az út ha gyalogolni akarok.

Igazából 10 napra volt szükségem, hogy megérkezzek lélekben, hogy ne rohanjak, hogy belőjem, mire van szükségem, remélem tudom tartani. Úgy, hogy napi egy feladatot adok magamnak, (persze nem ennyit csinálok meg, mert útközben spontán még hozzárakok) de az az egy, amit vállaltam, annak meg kell lennie. Ma a fotó. Szóval ehhez, kell egy óra medi, hogy kapcsolódjak a lelkemhez, és fél óra mozgás minimum, hogy kapcsolódjak a testemhez. És a kiszemelt feladat teljesítése. Úgy, hogy most nulla felelősséget vállalok, ennnyi kell az egyensúlyhoz.