Még van itt több mint egy hetem, mégis már minden napot nagyon átgondolok, hogy mi is fontos, mi nem. 

Ma is a reggeli műszakban voltam, és van 4 új önkéntes, szóval könnyű a lét. A mai jóga helyett is az óceámt választottam, de ma Luna-val. Érdekes, hogy a programok helyett az embereket választom. Valószínű azért, mert tuom hogy soha többé nem látom őket. Ez a leányka 28 éves, spanyol. Búvároktató, élt Tanzániában, Máltán, de igazábol nagyon sokat utazott már a munkájából kifolyólag is a világban. Rugalmas és együttérző, hiába utazik folyamatosan, földelt, áramló, nyitott, finom, vidám, sugárzó. Pancsoltunk meg csevegtünk vagy másfél órát, aztán elsiettünk a menő Chi Kung mester gyakorlására. Két Európai shaolin mester van itt másfél hónapig. Két hétig adományos gyakorlásokat tartanak, aztán majd elvonulásokat. Rengeteg ember jött a sziget minden szegletéből, nem fértünk be a legnagyobb helyre, tömve volt, én is a kavicson nyomultam.

Hát annyit tudok mondani, hogy hálás vagyok, hogy láthatom őket. Hiteles tanítók, nagyon híresek, nagyon stabilak, a finomság és az erő egyszerre jelenik meg, nyitottak, a gyakorlás után az óceánparton voltak kérdések válaszok, még oda is lement velük vagy 50 ember. Én hallgattam, majd megint az történt mint tegnap a jógánál, hogy a tanítás helyett az óceán választottam. Az van, hogy annyira vágytam itt hiteles tanítókra, és mikor megérdekzetk, rájöttem, hogy a természet jobban érdekel. Elképzeltem, mi lenne ha feltennék egy kérdést. A kérdésem az lenne hogy megölelhetem-e a shaolin mestert. Nem érdekel mit mond, csak kíváncsi vagyok milyen érzés egy pillanatra megölelni egy ilyen energetikájú tanárt.

Ahogy visszanéztem az óceánból a saolin mesterre és a köréje gyűltekre, éreztem hogy mennyire éhesek vagyunk a mély bölcsességre, mi emberek. Ezeknek a fickóknak nagyon komoly tradíció áll a hátuk mögött. Tudnak értelmesen angolul kommunikálni, és a szigeten levő gyógyítók, oktatók krémje is ott volt a gyakorláson. Láttam, a csillogó szemeket, mert beálltam az egyik mester mögé, aki beszélt. Láttam a csillogó tekinteteket. Olyan emberek szemében akik csodás gyógyítók.

Utána leültünk Alex-szel és Rozival, hogy feldolgozzuk a Calling in the One első két fejezetét. Alex a leglelkesebb. Én a leglustább. Láttam magunkat kívülről, nagyon viccesek voltunk. Mint egy szekta party. Pedig csak egy önismereti könyből vesszük végig a gyakorlatokat együtt. Utána elmentem a kedvenc jóga órámra Lasya-hoz. Elbúcsúztam tőle. Emiatt lekéstem a tantra órát. Az van, hogy már minden pillanat búcsú. Mivel ez az utolsó hetem, a melóval se tudnak betriggerelni mert nem érdekel. Csinálom, nem keresek benne értelmet, ez van. Próbálok kapcsolódni a kollégáimmal ha van rá opció, ez fontosabb mint az hogy van e értelme annak amit elvárnak tőlünk.

Holnap lesz egy óra délután ami érdekel, de inkább Elisabeth-en fogok masszázst gyakorolni. Mert most inkább a hála állapotában vagyok, mindenkit szeretnék megölelni, nem kell hozzá tantra órára mennem. Nem kell hozzá masszázs táborban lennem. Egyszerűen az, hogy nyitott szívű közösség szerűség, ad annyit, hogy nyitott tudok maradni, magamhoz képest. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő kell majd otthon, hogy ezt elveszítsem. Azt mondják, hogy max egy hónap.