Még soha életemben nem csináltam olyat, hogy otthagytam az életemet három hónapra, csak azért hogy tanuljak, létezzek, tapasztaljak. Vannak ismerőseim akik minden évben ezt csinálják. Mikor gyermekük lesz akkor meg abbahagyják. Számomra egy ilyet életstílus a lehetőségeimen túlinak, és luxusnak tűnt. Nem értettem, hogyan lehet mindent itthagyni, a munkát, a felelősségeket. Hogy lehet annyi pénzt keresni, hogy az ember csak úgy hónapokig költse a pénzt. Mikor kérdezhettem az ismerősöket, elmosódott válaszokat adtak, hogy mennyibe kerül egy ilyen kiruccanás.

A másik, hogy ha egy német férfi vagy egy magyar férfi ad választ, vagy egy görög nő, egyáltalán nem mindegy. A túristák nagy része gazdag országokból jön. Nekik a napi kaja költésük pl más, mint egy magyarnak. Mert háromszor akkora büdzséjük van minimum pl kajára. Nekem pl 100-150 max 200 volt a napi keret, nekik meg 500. Máshonnan jövünk. Egy fiatal német vagy osztrák simán kipenget 3000 eurót egy képzésre, úgy hogy nem dolgozik. Szóval sok ember aki idejön, olyanok akik megengedhetik maguknak. Ezzel máris sokkal könnyebb a tér az ember körül, mert nem a hiány, a szükség az alapállapot. Vannak olyanok is, akik most döntötték el hogy váltanak a biztosból a bizonytalanba, és kiépítenek digitális nomád életstílust. Vagy pl. sok az izraeli. Akiknek nem opció, hogy haza menjenek, így több kompromisszumot kell kötniük, hogy maradhassanak, mint akiknek könnyebb a lét.

Könnyű a tér

Az emberek boldogok, szegények, de sokkal jobban kapcsolódva vannak önmagukhoz, mint a turisták. Pl. az italos/mosoda, ahova thai teáért jártam, simán elküldött másik mosodába, hogy neki már elég melója van. Nem nagyon hajtják szét magukat a pénz miatt. (És ez persze egy szint amit érzékeltem, valószínű vannak olyanok akik igen.) 

Sokan vallásosak, sok a templom, sok a szerzetes. Sokszor éreztem például, hogy ha kerestem valamit, és nem tudták a választ, úgy csináltak mintha nem hallották volna. Szval passzivan mondanak nemet. Vagy ha elkezdtem valamire rápörögni, pl masszázs gyakorlást szerveztem, a tanárom nem szállt be abba h azon stresszelek, hogy nincs alanyom, vagy túl sok alanyom van. Csak pl nem válaszolt az üzeneteimre. De mikor reggel megjelentem kedvesen és meglepődés nélkül fogadott. Nem szállt be az agymenéseimbe. És attól, hogy ők nem szállnak be az egózásba, az akarásba, a stresszbe, az ember abbahagyja. Mert nincs minek nekimenni.

Ennek a könnyű térnek köszönhetően ráláttam az elmúlt évem legnagyobb drámájára. Hogy mi történt, hogy történt, miért, és hogy nem lehetett másképp. Leraktam egy csomó csalódottságot, dühöt.

Elérhető tudás

Mivel Thaiföldön sokkal elérhetőbb áron vannak a képzések, ezért elmentem minden képzésre, ami érdekelt. Ha otthon kellett volna ezekért fizetnem, egy kurzus került volna annyiba mint itt öt. Ezáltal megkaptam azt az élményt, hogy bármit megkaphatok, amit szeretnék. Meg azt is, hogy néha amit nagyon szeretnék, és hogy egy tanfolyam nem biztos hogy ad annyit, mint számítok rá. Hány ember mondhatja el otthon, hogy azt érzi, bármit megkaphat amit szeretne? És hogy könnyű elfogadni, ha mégse volt olyan szintű a képzés?

Biztonság

Mikor átmentem Malajziába, azonnal éreztem hogy eleveszítettem a biztonság érzetemet. Amit itt Thaiföldön sosem éltem meg. Mindenki hagyja a másikat lenni. Egyszer szólt be valaki hogy olyan fejet vágok mint a túristák. Természetesen egy ott élő külföldi volt, talán amerikai. Egy helyi sosem kritizált volna és jön oda, hogy megossza velem az észrevételét. Max kinevetnek, ha az ember valami számukra furcsát csinál, de sosem éreztem hogy rosszindulatúan nevetnek. 

Ha az ember biztonságban érzi magát, elfogadva akkor elkezd kiengedni. Feljön egy csomó dolog, ami magától elkezd meggyógyulni. Már csak a melegnek és a kedves embereknek köszönhetően.

Támogatva, megtartva lenni

Mikor valami segítségre volt szükségem, ahogy otthon szoktam, egyedül meg akartam oldani. A főbérlő nénim meg odajött, hogy miért nem kérdeztem, csak mondjam és segít. Sokszor történt, hogy előbb észrevették hogy segítségre van szükségem, mint én. A bangkoki buszon az óriás csomagommal, már szerintem mindenki tudta hogy hol szeretnék leszállni, és intettek hogy üljek le, vagy mikor idő előtt felálltam mert izgultam hogy nem szállok le időben, megint szóltak hogy még ülhetek. Olyan volt hogy egyedül szenvedek a nagy csomaggal, és nem élem meg szenvedésnek mert én választottam, és túl fáradt vagyok hozzá hogy objektíven eldöntsem hogy jobb ha állok jobb ha ülök? És mint a kis angyalkák, terelgettek.

Kemény egó

Volt időm rálátni a saját kemény egómra, hogy működik, érzékelek, döntök, berakom az embereket dobozokba, kategóriákba, pedig lehet az a pillanat épp egy nagyon jó pillanat volt vagy épp egy nagyon rossz, mégis az első benyomás bekorlátozza hogyan viselkedem az illetővel utána. És ez elválaszt a valóságtól. Mert sosem tudhatjuk ki honnan jön, és hova megy abban a pillanatban mikor találkozunk. 

Fiatalok

Rájöttem, hogy kapcsolódnom kell fiatalokkal. Mert rengeteg csodás lélek van, és a velük való kapcsolódásom reményt ad. Nagyon sokat tanultam huszonévesektől. Ahogy tisztán tudnak kommunikálni, stabilak ebben a világban. Egy csomó egózást ki lehetne hagyni, ha tudnánk kommunikálni az érzéseinket, ami az huszonéves ismerőseimnek természetes. Nem értik, hogy miért nem kommunikálunk ahelyett, hogy megosztanánk a dilemmáinkat vagy érzéseinket egymassal.

Nem vagyok elég jó helyett

Olyan fiatalokkal is találkoztam, akik sokkal többnek akarják mutatni magukat, mint akik, de ebből is tanultam. Mert ha valakinek nincs sok tapasztalata, akkor is meg tudja osztani azt, amije van, csak nem én leszek a célközönség. Mert vannak, akiknek a "nem vagyok elég jó" gyengébb, mint a "meg kell osztanom, amit tudok, mert nekem is rengeteget segített". Mert attól érzi magát frusztráltnak, hogy nem osztja meg.

Női kör és tabuk

Megtapasztaltam milyen egy igazi női kör. Mindent lehet érezni, stabil, megtartó, mély és bölcs.

Megtapasztaltam, hogy kell tabutémákról csacsogni, mintha mostvettük volna le őket a polcról. A tabu témákat integrálni kell. Legyen szó a halálról, szégyenröl, szexualitásról, az emberi test tabusított részeiről. Minden tabu mögött óriási mindeki számára elérhető erő, és kincsek vannak. Így tudunk visszalépni az erőnkbe.

Mesterek, tanárok

Azt hiszem a legtöbbünkben van egy vágy, hogy találkozzunk a külső mesterünkkel. Akiben már nincs, az felnőtt.

• Sok tanárnál jártam. Rosemary nagyon hiteles volt, bár az egóm beleütközött az egójába. A harmadik tanfolyamnál éreztem azt, hogy el tudtam fogadni az emberi részét.
• Joe KhumLee: nagyon szeretem. Hiteles, erős alapokkal. Emberként és tanárként is.
• PiJem: nagyon erős a nyelvi akadály. Sokkal többre számítottam. Szerintem nagyon nagy tudású nő, csak nehéz neki átadnia. Plusz az is benne van a pakliban, hogy harcol a rák ellen.
• Lasya: KohPangan-on élő hatha jóga oktató, a szívében él, onnan tanít, nagyon erős teret tud tartani 
• David: BioDevelopment és Sensual dance oktató KohPangan-on. Nagy erő és kedvesség áramlik belőle. A sensual dance-nél csodálatosan meg tudja tartani a nőt, aki egyre bátrabb, és az egész tánc olyan mint egy kinyíló lótuszvirág.
• A Shaolin Temple Europe csapata: Shi Heng Zuan, és csapata, és a híres Shi Heng Yi. Óriási élmény volt számomra megtapasztalni ezt a tradíciót, a rengeteg tanítást. Nem is tudom milyen lehet az, mikor valaki évek óta ezen az úton van. Azt éreztem hogy szórják ránk a tudást, minél többet, de úgy hogy képes voltam felfogni amit mond. Remélem. 

De azon túl, hogy találkoztam néhány hiteles arccal, arra jöttem rá, hogy a tanárt nem kell szeretnem, nem kell rá felnéznem. Nyilván egy komoly tanár diák viszonyban mint a shaolin templomban, nem árt ha az ember szereti és tiszteli a tanárát, de az, hogy bemegyek egy tantra órára valakihez, aki néhány éve tanít, és nem a belső bölcsességéből beszél, hanem ledarálja a szöveget, attól hogy nem érzem hitelesnek, nem biztos hogy nem tudok tőle tanulni. Mert lehet ha nyitott vagyok rá olyan élmények érnek az órán, amikből tanulok. Lehet olyan partnerem lesz a gyakorlásnál, aki közvetít számomra egy tanítást. Nem azért mert annyira magas szinten van, hanem azért mert van, van egy ajándéka számomra, amiről nem tud. Mint pl mikor gyógyítást adtunk egymásnak hármas csoportokban, mindenki elmondta melyik testrészét szégyelli, ketten meg oda küldtünk gyógyítást. És a fiú akivel voltam, az intim részére kérte, azt mondta tinédzser kora óta nagy szégyent érez a nemi szerve miatt, és rájött hogy ez egy csomó dologban akadályozza. Nem perverz volt, hanem bátor és őszinte. Felvállata a kínját két nő előtt, mondta is hogy van más is amit szégyell és gondolkozott hogy bevállaja e ezt, de végül ezt érezte fontosnak. Mennyi férfinak lehet hasonló nehézsége, és sohasem mondja ki, nem kér támogatást másoktól. Miközben a tanár számomra teljesen hitelét vesztette, mikor a kezdő medinél beleegyezés kérés nélkül videózta a meditálókat, attól még ez a gyakorlat nagyon mély volt sokaknak, főleg mert a legtöbb vegyes csoport volt, tehát a nők egy férfi és egy nő támogatását kapták meg, hogy integrálják a szégyen tárgyát. Ha otthagyom az órát, nem ért volna ez a megható élmény, nem hallhattam volna mások megosztását, hogy milyen mélyre sikerült menniük.

 Elérhető árak

Nem mondom hogy olcsó, de az árak sokkal elérhetőbbek. Nem gonolkozom rajta hogy ehetek e vendéglőben. A legtöbb thai kintről hozza az ételt, kevés házban van konyha. Ma egy helyi bangkoki piacon 35 bahtért vettem rizst meg pirított csíras tofut. De ugyanez akár többszáz is lehet menő helyeken.

Manifesztáció

Mivel az ember egy megtartó könnyű térben van, napról napra puhul fel, egyre nyitottabnak éreztem magam, egyre többféle emberrel tudtam kapcsolódni, így bármi megszületett a fejemben, hogy szükségem van erre-arra, nagyon gyorsan az orrom előtt termett. Pl szerettem volna galangal gyökeret hazavinni, hogy elültessem, és Chiang Mai-ban rengeteget láttam, KohPanganon az ételekből is kihagyják sokszor, de találtam végre egy boltot ahol árulták, de nagyon öreg fonnyadt volt így nem vettem. Mielőtt indultam az ékszakai komphoz, mielőtt elhagytam a szigetet, meglátogattuk az éjszakai piacot, és arra gondoltam, hogy már csak galangal-t szeretnék venni, és kész vagyok hazamenni. Rá egy percre az egyik zöldségesnél találtam olcsón frisset. Pedig eddig egyetlen zöldségesnél sem volt. Bangkokban hajgumit akartam venni, a boltban nem volt, de hazafele az út közepén találtam egyet amilyet szerettem volna. Bevillant hogy de hát én venni akartam. Aztán arra gondoltam, mennyire vicces, hogy az orrom előtt terem egy hajgumi ajándékba, és én visszautasítom, mert nem ezen a módon vártam, hogy az enyém lesz.

Thaiföld csodás hely, de nem elég tíz napra menni. Mert idő kell, hogy lerakjuk az otthoni énünket, és belepuhupjunk a thai életbe. Kb hat hét után éreztem egy nagy váltást. Hogy mosolygok, örülök, lassulok. És utána még volt idő rá, hogy figyeljem, hogy ki vagyok, és mit akarok, mi tesz boldoggá és békéssé, és az utolsó két hétben éreztem, hogy Thaiföld a tenyerén hordoz, hogy bármit kitalálok, teljesül, csak tudnom kell hogy mi az, és ki kell mondanom, vállalnom kell mások előtt. Volt olyan is, amikor nem kaptam meg amit akartam, helyette viszont csodában volt részem.

Köszönöm Thaiföld, Chiang Mai, Koh Pangan. Köszönöm thai emberek.