Az éjszakai komp csuda dolog. De kiszúrtam egy helyi férfit aki furin viselkedett, emiatt mindenre felriadtam. Mikor láttam hogy ő is lefeküdt, megnyugodtam. És arra keltem, hogy elaludtam, és már kikötünk. Elringatott a hajó. Pedig utazás közben eddig sosem tudtam aludni éjjel.

A kompos néni kérte a jegyet a taxihoz, ami nekem nem volt. Legombolt rólam 200 plusz 200 baht-ot. Reggel ötkor. Tudtam hogy átver. Legalább volt mivel ostoroznom magam később. Tehát 10 perc taxiért kifizeztem annyitt mint 7 óra hajókázásért.

A buszvégállomáson reggel ötkor még nem volt nyitva a pénztár. Végül 6.30-kor kinyitott és még volt hely az első Bangkok felé tartó buszra. Az átverős kompos néni 1500-eért akarta eladni nekem a 651 baht-os buszjegyet. Mérgemben aztán hogy lecsillapodjak írtam egy google visszajelzést az átverésről, ami megnyugtatott.

A busz két szintes. Kaptunk rágcsát, vizet, és még ebédet is. Kaptunk egynkupont amit beválthattunk bármire.  Olyan mázlim volt, hogy az ebéd keresés közben egy thai fiú szóba elegyedett velem és segített vega kaját találni ebédre, mert a helyiekkel egy szót se tudtam váltani, mosolyognak és bólogatnak. Hiányozni fog, hogy itt a helyiek ennyire segítőkészek. Észreveszik ha az ember segítségre szorul.

A buszon a legjobb helyre ültetett a buszsofőr, a felső szint elejére, egyedül voltam, mindent láttam mert előttem is mellettem is ablak volt. A lábamat is fel tudtam rakni, szóval azt hiszem a legmenőbb luxus helyem volt a buszon, még el is tudtam szenderegni ahogy keresztben feküdtem.

10 óra volt az út, 6 körül értünk Baangkokba, de nem arra az állomásra amire számítottam. Kiderült hogy két óta tömegközlekedésre vagyok a szállásról, és a helyieknek lövésük sincs a tömegközlekedésről. Hiába mutattam nekik amtérk3pet hogy hova mennék melyik busszal. 20 percet így elkóválajogtam, 8 százalékon volt a telóm, és gondoltam hívok egy robogó taxit.

A fiú megjött, 35 perc halálfélelem, ennyi volt. Bukósisak nélkül, mert azt nem hozott, úgy szeltük az utakat mintha egy videójátékban lennénk, gondolkoztam hogy itt vajon az emberek tudják hogy ez a valóság? Az izmaim befeszültek, annyira kapaszkodtam hogy az ujjaimból kiment a vér, és tudtam, hogy a fiú vérprofi sofőr, hogy érzi a forgalmat, de féltem. Nagyon. Végig egy Ganesha mantrát mondogattam, és megfogadtam hogy soha de soha többé nem ülök Bangkokban robogóra ha ezt túlélem. Túléltem.

Megérkeztem a szállásra. A legnagyobb szobát adta az airbnb tulaj. Megpihenhetek egy napra. Lesz egy napom Bangkokra, ami alapvetően nem érdekel, mert ha arra gondolok hogy 2 órát kell utaznom egy irányba a szmogban és hőségben, hogy megnézzek egy Buddhát, máris nem vagyok elég motivált.