Az újholdas dühtriggerelődős nap után a mai nap integrációval telt. Megfogadtam, hogy ma nem fogom felhúzni magam, és nem fogok extra felelősséget vállalni.

Reggel mindenki időben megjelent, kivéve az angol fiút. Az óceánparton aludt. A kollégáim elindultak hogy felkeltik, de kértem őket hogy ne. Egyikünk se az anyja vagy apja hogy minden reggel keltegessük. Van telefonja. Fel tudná húzni. Szóval még mi nagy lazán dolgoztunk, addig ő aludt. És egyáltalán nem érdekelt. Olyan mintha levettem volna róla a szárnyaimat. Nem lesz több tanítgatás. Nem lesz több felébresztés, magyarázgatás.

Teljesen békés volt a munka, elmeséltem a többieknek a tantra tanáros történetet a videóval, próbáltam megfejteni hol csípődött be nálam. Luna azt mondta hogy ne csak azt nézzem hogy mit nem tettem, hanem azt is hogy mi az amit meg tudtam tenni. És értékeljem. Mindenki nyugodtanvégezte a dolgát. Majd jött a reggeli jóga, és esett az eső, a tanár totál kiborult hogy nincs óriási tere, mert a legkisebb épületben lett volna a jóga. És az utolsó pillanatban át kellett menni egy picit nagyobb helyre. Ahogy a jógatanár kommmunikált velünk, elment a kedvem a jógától. Elmentünk reggelizni inkább.

A délutánt végigbeszélgettük Sylviaval. Próbáltam picit kezelni közben a hasát, mert még mindig nem volt jól. Az idő eltelt, az eső zuhogott, az utolsó pillanatban előkészítettük a víz meditációt, ami végül szárazföldön volt mert esett az eső. Utána hárrman felültünk Luna robogójára, és elmentünk enni. Kicsit félelmetes volt az óriás pocsolyákon átmenni. De szerencsére minden rendben ment, Luna lassan vezetett. Ebéd után megint elszállt az idő. Hatkor megírtuk a beosztást. Ment egy kis bunyó a délelőtti helyekért. Majd Rozival elmentünk az óceánparti vendéglőbe, ahol a happy hour alatt olcsóbb a kókusz turmix. is. Egy teljes kókuszt beleraknak. Jó volt nem az iskolában lenni, ahol mindenhonnan mindenki egyezkedett a beosztással kapcsolatban, zsibbadt az agyam.

Renate is befutott a kókusz turmixáért, pedig csak gondoltam rá, hogy ráírok mizu. Majd visszamentünk Alexander asztrológia előadására. 20.30-kor kezdődött. Fáradtak voltunk, de berakott néhány tantrikus gyakorlatot, nagyon hangos zenével. Legszívesebben kifutottam volna, de hát támogatni kell a feltörekvő fiatalokat a jelenlétünkkel. Nem annyira tudtam koncentrálni. Untam. De végig maradtam amire büszke vagyok.

Aztán ágyba zuhanás.

És megvan a tervem hogy megyek haza. Már a beosztást is úgy írtam meg. Szombaton a 11-es komp megy Tong Sala-ig onnan busz vagy taxi, Surat thani-ban alszom és másnap reggel felvonatozom Bangkokba. Visszaszámlálás már elindult.

Már öt körül ébren voltam, próbáltam pihenni. Délelőtt hárman voltunk, és két olyan emberrel, akik nem annyira megbízzhatók, de elég simán lement a reggel. Utána reggeliztünk, lementem az óceánpartra nyújtózjodniy lebegtem az óceánban. Majd visszamentem egy fél órára dolgozni, majd megint egy óra szünet. Utána volt a matrac mosás. Szörnyű volt. Nagyon rossz volt a dinamika. Senki nem figyelt a másikra. Mindenki mint a robot dolgozott. Gondolodás nélkül. Teljesen felhúztam magam ezen, és mondtam a tobbieknek hogy osszuk már ki a melót, de mivel dühből kommunikáltam, kb mindenki az ellenkezőjét csinálta amit kértem. Elszomorító volt az egész. Nem is fejeztük be a munkát. Akik a matracot mosták nem annyira praktikus emberek. Így dupla melót végeztek. És be se fejezték időben. A jógatéglát az angol fiúval mostam, ami azt jelenti hogy kb egyedül csináltam. Mert azon kívül hogy teljesen megbízhatatlan, nem koncentrál, mindig belemegyünk egy olyan játszmába hogy elvárja hogy megmondják neki mit kell csinálni. De persze nem csinálja. Nyomkodja a telefonját, mosolyog. Leül. A lány akit kértem meg befeszült tőle hogy megmondtam neki mit csináljon. Utána megmondtam neki hogy nem véletlenül akartam vele dolgozni, erre azt mondta hogy ő befeszül attól, ha megmondják neki mit csináljon. Mert 15 évig ilyen munkahelye volt. Szóval ilyenek a mostani önkéntesek. 40-50-60 évesen az önhatáraikat védik, nem mondják meg ha valami bajuk van, a háttérben megy a susmorgás. Szóval most ilyen e légkör. Szomorú. És az is ahogy dühös leszek ettől és agresszív, aztán meg szomorú. Attól ahogy ők viselkednek meg legfőképpen attól ahogy én.

Az van, hogy a kör típusú vezetésben, mikor mindenki a maga ura, teljesen jelen kell lenni és figyelni a másikra. A hierarchia alapúban pedig egy vezető van a többi meg követi. Vagy lázad ellene. De nincs meg a jelenlét, a felelősségvállalás magunk és a közösség iránt. Egymásra mutogatás van nem az hogy én mit tehetnék a közösségért, azaz önmagukért. Őszintén nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek figyelni magukra és a másikra. Ez az egész önkénteskedés számomra erről szól. Hogyan lehet közösségben fejlődni együtt alkotni. Az első két héten volt egy önjelölt vezetőnk, meg egy nagyon lelekes dolgos fiatal önkéntes, ők kiszálltak, bejött a képbe 3 olyan aki inkább bomlasztja a közösséget és szétesett az egész. 

 Utána elmentem egy Magdaval enni, életem második legrosszabb pad thai-a volt. Majd visszajöttem a Bio Devel BioDevelopment órára, a vízben volt. Rengeteg bizalom gyakorlat a vízben, lebegtetés, ölelések, mintha ikrek lettünk volna az anyaméhben. Nagyon jó volt az óra de két óra a meleg vízben nagyon fárasztó. Úgy volt hogy elmegyek egy jóga órára utána de inkább az ágyban feküdtem. Este elmentem a tantra órára egy új tanárral. A nő egy másodperc alattfellobbantotta a dühömet. Az óra azzal indul hogy körben ültünk, csukd be a szemed, koncentrálj erre vagy arra. A tanár mellett ültem, aki miközben vezette a nyitott meditációt filmezte az embereket. Akik csukott szemmel követték az utasításait. Nem kérte senkinek a beleegyezését. Csak filmezett. Integettem neki hogy nem nem. De tudtam, hogy amit csinál teljesen gátlástalan. Mikor kinyitottuk a szemünket mélyen a szemembe nézett, azt éreztem felrobbanok. Utána elkezdte az órát, és és ment a duma a bizalomról, a határhúzásról, a tiszteletröl. Miközben két perccel korábban pont az ellenkezőjét csinálta.

Az első gyakorlatnál odamentem Renate-hoz és mondtam neki mi történt. Kérdezte hogy mitől érezném magam jobban, montam ha odamennék és megkérném hogy törölje a videót. Mondta h akkor kérjem meg és most érezzem magam jól két órán át a worlshopon. Valamiért sikerült kilépnem a dühömből. A történtek miatt az egész gagyinak tűnt, perszem mindig jó szemkontaktust felvenni meg megölelni a másikat, és ezektől az emberben termelődik egy csomó jó kis hormon. A gyakorlat az volt hogy egy feküdt kettő meg megérintette gyógyította azt a részt amit a másik szégyell. Érdekes volt. Nekem nem nagyon van olyan részem amit nem szeretek vagy szégyellek. Sokkal jobban állok ezzel mint korábban. De szerintem a többieknek tetszett a gyakorlat. A végén odamentem a nőhöz, mondtam neki hogy éreztem magam a video miatt, azt mondta teljesen megérti csak magának csinálta a videót. Éreztem hogy hazudik. Az van, hogy attól, hogy a tanár nem teljesen hiteles, a csoport tagjainak még nagyon szép megélései voltak. Ha a dühömből cselekszen, a megosztó körben megosztom azzal a húsz emberrel hogy nagyon szomorú vagyok, mer ami történt az tepjesen ellene megy a tantrának, hogy egy biztonságos térben kapcsolódunk egymással. 

Utána elmentünk vacsizni, mély beszélgetés lett belőle, mély megosztásokkal. Meséltem róla hogy Magyarországon milyen nehéz számomra kikerülni az alaklamazotti attitűdből, meg hogy sokan a kis önkéntes csoportból arra várnak hogy valaki megmondja nekik mit csináljanak. És lehet igaza van a beszélgető társamnak, hogy ez nemzet függő is. Vannak olyan helyek, ahol.nagyon sokan önfoglalkoztatóak. 

 Beszélgetőtársam üzleti coach. Adott tippeket hogyan kezeljem a dühömet. Hogy ne cselekedjek dühből de azonnal döntsem el hogy mit kell tennem ahhoz hogy lecsillapítsam a dühöt. Pl. hogy odamegyek a tanárhoz és megmondom neki hogy törölje a videót. Vagy hogy mikor itt csapatmunka van, nem vállalok extra felelősséget. Nem mondom meg senkinek mit csináljon, hanem megkérdezem mit akar csinálini, és akkor ha nem csinálja, már meg lehet kérdezni hogy mizu mi történt, te szeretted volna ezt a feladatot akkor most mi van.

Szóval két mély és nagyon nehéz feladatom van, ha jön a düh, tudatosítani miért vagyok dühös és tetté formálni. Mert a düh cselekvésre akar ösztönözni, de elfolytom a cselekvést, nem viselkedem autentikusan, 

 A második pedig, mikor érzem, hogy bekapcsol hogy állj meg, nem mutathatod meg magad, akkor tudatosítom, hogy ennek a hangnak már nincs létjogosultsága, nincs veszély. Megmutathatom.

Tegnap nem írtam. Nagyon meleg volt, nagyon fájt a fejem, azt hiszem nem ittam elég folyadékot, és nagyon sok dolog történt. A meló után Renate-val elmentünk a Női körbe, amit most ketten tartottak, és az új lány énekel és hang aktuválással foglalkozik, és a kör inkább róla szólt. Nem a körről. Vicces volt valahol megtapasztalni. Múlt héten szuper csodás volt, most meg el is mentek többen. 

Utána a szuper sütis helyen fagyiztunk, órákig, beszélgetve. Majd elmentünk enni. A fejem nehéz volt, fájt, alig bírtam tartani. Este elmentem megint az istennő  ébresztő órára, fura tapasztalat volt másodszor. Most nem voltam betriggerelődve, de fájt a fejem és fáradt voltam. És azt éreztem nem vagyok megtartva. És mikor táncolnom kellett volna éreztem hogy visszatart valami. Nem akarom megmutatni magam. Táncban ezt sokszor érzem. Főleg ha néznek. Az is bevillant hogy a tavaszi Kaline thai masszázs tanfolyam miatt elvesztettem a hitem talán a női tanítókban. Van ez a vágy, ami mindig előjön, hogy szeretnék idős bölcs hiteles nőktől tanulni. De hiába, hogy Vibha 40 éve tanítja a szent táncot, hogy Osho tanítványa volt. A megkövesedett ego erősebb volt, mint a megtestesült istennő. Hiába mentem oda másodszor, hogy megmutassam magam, nem mertem. És utána nagyon együttérzőn letolt egy visszajelzést felém, hogy nagyon bátor vagyok hogy másodszor is nekimentem ennek az órának és hogy most jobban ment. Én meg éreztem hogy nem ment. Nem tudtam áttörni a falat, hogy nem mutathatom meg magam. Mert veszélyes. Az én istennőm vad, földi, ősi. Nem mutathatom meg őt a sok lágy, finom, légies léleknek. És ez a félelem nagyon nagyon mélyről jön. Nem a gyermekkoromból. 

A workshop után kiájultam. És a kis fejfájásommal álomba zuhantam.

Ma, könnyű volt a munka, minimál feszkót produkált az elmém.

Reggel 5.45-kor akartam kelni, mert gondoltam elmegyek a 7eleven-be kókusztejért. Természetesen mikor 5.45-kor csórgött az óra annyira abszurdnak éreztem az ötletet hogy boltba menjek hogy hagytam az egészet. Négyen voltunk reggel, én osztottam ki a feladatokat, elvileg. Jass kontrol mániás így elég nehéz volt átállítani magam. Ő nálam is idősebbnek érződik, szóval az ő egója van legjobban bekövesedve. Kb 10 napja valaki kiverte a balhét a denevér kaka miatt, azóta minden reggel 10 perc telik el hogy valaki denevér kakával kezdi a napot. Addig a pillanatig senkit nem érdekelt ez a feladat, de akkora trauma volt ez Jess számára, hogy azóta is kényszeresen sikálja reggelente.

38 éves, de 50-nek néz ki. 17 éves kora óta harcol a leukémiával. Szinten van tartva. Rengeteg terápián van túl. Nagyon izgi számomra látni, hogy ő most ott tart, hogy teljes határhúzás, meg teljesen komolyan veszi az érzéseit. Azt hiszem miután az embernek lerombolták gyermekkorában az egészséges önhatárait, és 20 évniy terápiávl sikerült megerősíteni az énhatárokat, a következő lépés, hogy el kell engedni az egészet. Hogy ki vagyok, hogy mik az értékeim, hogy az igazságért harcolok, stb. Ő pl. úgy érzi, hogy nem jók itt az energiák, az iskolában. A tanárok, a dolgozók furák. Érzem, hogy miről beszél, de sokkal többet kapok itt azáltal, hogy itt vagyok és itt lakok, mintha nem lennék itt. És egy hónapra köteleződtem el, nem egy életre. Igyekszem tapasztalni a saját tempómban, beengedni minél több új minőséget, etetem a belső gyermekemet, játszom, próbálom nem komolyan venni, próbálom gyakorolni a kommunikációt, és élvezem az itteni emberek társaságát.

Békésen és lassan telt a reggel, megcsináltuk a termeket, majd felsepertük a partot, a két órás szünetben reggeliztü k és elmentünk a thai teáshoz. Utána ketten festettek, ketten sepregettünk. Mondanom sem kell hogy telejsen értelmetlen feladatok. A sepregetéstől úgy érzem magam, mintha a fogamat húznák. Mikor a parton seprünk, a kis kupacok alá azonnal bemennek a hangyák. Keresik a búvóhelyet. Itt meg az egyik fő meló a levelek felszedése. Az ember vajon miért akarja kontrollálni ennyire a természetet? Még Ázsiában is. Ugyanaz a kontroll függőség. A levelek legEnek neylon zsákba rakva, a fű meg pont 3 centisre nyírva. Nem durva hogy még a fű hosszát is kontrollálni akarja az emberiség jó része? Ahelyett hogy valami értelmesebb dologba tennék be ezt az energiát. Pl a rombolás helyett építhetnének egy komposztot. Tele élettel.

Utána tartottunk egy önkéntes megbeszélést, a koordinátor nem jött el, és az önkéntesek csak negatív benyomásokat osztottak meg a helyről. Rozi mondta nekik h beszéljenek a koordinátorral, mert nem elég hogy nekünk elmondják a tapasztalataikat. Asszem most először büszke voltam külföldön egy magyar leánykára, aki nagyon bölcsen és nagyon jókor nagyon igazat mondott. Utána elmentem a MamamKop nevű étterembe, senki nem akart velem jönni mert 10 perc séta. A napon.

Vissza akartam jönni a BioDevelopment-re. Aminek témája a DivineConnection. BioDanza és tantra együtt. Nagyon jó volt. A belső gyermekem nagyon boldog volt a vidám zenéktől, a tánctól, a sok öleléstől. Még az se érdekelt, hogy éreztem az egyik új német fiún hogy csak azért van itt, hogy nőket ölelgessen. Az acro yoga alatt is sokszoer éreztem, hogy vannak itt olyanok akik azért járnak, hogy hozzá érhessenek nőkhöz. Hát itt is van ilyen. Itt az az előny, hogy mindenki jön, megy. Nem alakul ki kapcsolódás, mert ez egy üdülőhely. Nem ugyanazok járnak az órákra hónapokig. Nem alakul ki egy csapat akik évekig összejárnak. Így a csalódási lehetőség is kevesebb.

Az óra szuper volt. Mindenki óriási mosollyal távozott. Utána bementem egy yin jóga órára, majd este egy Extatic dance-re mentünk a dzsungel közepén, a téma a düh volt. Az Osho Dynamic meditációs elemekkel, meg páros gyakorlatokkal próbáltuk felébreszteni a dühünket. Nek ez így nem megy. Ha kívülről egy mondattal ledominál egy férfi, vagy valami igazságtalanság történik, attól iszonyat dühös leszek. De itt inkább vicces volt. A lány próbált tantrikus gyakorlatokat is behozni, a férfiaknak el kellett mondaniuk mit respektalnak a nőkben, a nőknek hogy mit a férfiakban. Meg haka-hoz hasonló mozdulatokat kellettvégeznünk. Az egész erőltetett volt. A demókon sem jelent meg az érzelem. Nemhogy a gyakorlatokban. Az emberek kiszivárogtak az óráról. Utána elkezdődött a zene, kicsit próbálkoztunk de aztán inkább elmentünk fagyizni az óceánpartra.

Nagyon szép nap volt, több jó beszélgetéssel. Jó lenne, ha ezt a könnyedséget, ezt a biztonságot hazavihetném. Ha otthon is így mernék táncolni. Mert lehet. Nem tudom mennyire kell megerősödni ahhoz, hogy az ember a saját táncát járja, mindekitől és mindentől függetlenül.

Minden nap gondolom rá, hogy már kevesebb mint két hét, és hazamegyek az életembe. Picit várom is. Hogy hátha hideg lesz. Hátha lesz hó és megérinthetem, hátha képes leszek olyan rutinokat tartani, amivel minél tovább megtartom azt, aki most vagyok. Hálás lennék, ha gyakorolhatnék otthon ilyen tantrikus gyakorlatokat, mint itt. Az a helyzet, hogy elmenni egy thai masszázs elvonulásra, ugyanolyan hatású, mint az itt tantrának nevezett játékok, gyakorlatok összessége. Elég kegyetlen, hogy összemosták a tantrát a szexualitással, és a szexuális visszaélésekkel. Nem sok órán voltam, de számomra a tantra óra a belső gyermekemmel való kapcsolódást hozza, visszavisz abba az állapotba, mikor van kapcsolódás a lelkek között.

Ma szabadnapom volt. Heti egy ilyen nap van. Reggel kialudtam magam,és taxival egy német lánnyal elmentünk a Jade Temple nevű jógaközpontba, ami női témákkal foglalkozik. Ma egy Feminin megtestesülése nevű órára mentem, utána egy Yoni tojás elöadáson voltam. Felszabadító, hogy nemzetközi környezetben, ezer féle nővel voltam egy körben, és igazából mindannyian hasonló dolgokon dolgozunk. Voltunk vagy 30-an. Volt néhány érdekes gyakorlat, de ami igazán megérintett az emberek megosztása. 

Volt aki az anyukájával volt, ami valljuk be elég menő. Volt, aki rájött hogy mennyire nem tartja a határait a testével kapcsolatban, volt olyan, aki szárazböjttel foglalkozik, és azt tanítja, és ott jött rá, hogy egész ételtében mennyire 

Reggel azt éreztem én vagyok az egyetlen, aki talpon van a vidéken. Van a furi angol fiú, aki kivételesen nem aludt el, viszont két másik kollégám igen. A reggeli műszakban rengeteget feszültem. Azt éreztem hogy négy zombi dolgozik,  kommunikáció nélkül. Mindenki elvan a maga világában, anélkül hogy kommunikálna a másikkal. Megvannak az embernek az elvárásai hogy hogyan kellene történnie a dolgoknak. De mivel mindenki qva okos, csinálja ami szerinte jó, ahelyett hogy egymást támogatnánk, ebből az lett, hogy elkezdtem hiányolni az aktívan és tisztán kommunikáló exmunkatársaimat. Fura lehet itt dolgozni állandóan, ahol jönnek, mennek az emberek, mire az ember megszeret valakit már tovább is állt.

Most idősebb emberek vannak, keményebb egókkal, tapasztalatokkal. Minél több a tapasztalat, annál több a prekoncepció, a vélemény. Hogy mi jó, minek van értelme. A jó és a rossz itt abszrakt fogalmak. Az, hogy kiállok a véleményem mellett, inkább szenvedést okoz errefele. Sokkal hasznosabb ha megosztom az érzelmemet, a véleményemet, aztán nem ragaszkodom hozzá utána, mérlegelem hogy mi fontos, mitől érzem jobban magam, ha nekem lesz igazam, vagy ha gyorsan túl vagyok egy teljesen értelmetlen, igazságtalan feladaton. Nem mondom hogy megy, de igyekszem. Ahogy Aida mondta, ne vedd túl komolyan.

Szóval így telt a reggel. Két kollégám teljes kómában azt se tudta hol van, a harmadik egója repesztette a falat, de a jószándéka meg a nyitottsága igyekezett ezt egyensúlyozni. Én meg próbáltam figyelni a fejemben kerengő mantrákat hogy hol vannak már, miért nem jönnek, megint eltűntek, miért nincs kommunikáció, hogy hiányoznak a fiatalok akik elmentek. Stb. Ettől kellemetlenül éreztem magam, kicsit cserbenhagyottnak. Aztán egy szó nélkül megjelentek, és szintén kommunikáció nélkül elkezdték csinálni ami szerintük jó. Ez megint újjabb csalódás volt.

Lement így a reggel. Utána elmentünk reggelizni, majd 11-től közösségi találkozó volt. Fáradt voltam és erőltetettnek éreztem, ettől kb minden kontrollt elveszítve viccelődtem, szórakoztattam magam. Táncoltunk, két percenként párt váltva, majd a végén egy nagy körben, aztán a kör belapult, és elkezdtünk egymás szemébe nézni, mindenki egy pillanatra a másik szemébe nézett, majd a szomszéd került elénk, és az ő szemébe néztünk.  Azt éreztem egy csomó teljesen kattant emberrel táncolok, és hogy aki vezeti az egészet, most szabadult a bolondok házából. Elképzeltem, hogy csinálok egy videót az élményről, hogy megmutatom az emberek tekintetét, őrült mosolyát. Ettől az egész élmény még abszurdabbnak tűnt. Végetért a tánc, kezdődött az új emberek bemutatkozása, majd az eheti program ismertetése. Hosszú volt. Utána volt az önkéntes megbeszélés. Ami szintén egy óra volt. Meg volt beszélve hogy találkozom Balázzsal, de fél órával tovább tartott a meeting. Balázs szerencsére elfoglalta magát,visszajött értem a robogóval, elmentünk ebédelni, majd sütizni, majd strandolni.

Majd thai teát inni. Tartalmas volt a délután, sokat beszélgettünk, élveztem mennyire nyugodt. Mikor megismertem sokkal idegesebb volt, most viszont nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt. Thaiföld, a meleg, az emberek kedvessége, nyíltsága, az elérhető ételek és gyümölcsók, a könnyedtség szinte minden általam ismert ember idegrendszerére csodás hatással van. Az életnek errefele sokkal kisebb a súlya.

Balázs kirakott este 7-kor. A közösségi vacsi is ma volt, de azt éreztem annyit szocializálódtam, hogy nem is beszélgettem senkivel csak dinnyét ettem és eladó házakat nézegettem. Majd visszajottem a szobába. Rozi is megjelent, mondta hogy van számomra egy meglepetése. És elővett egy ruhát. Az egyik német leányka elhagyta a jógaközpontot, és mikor elbúcsúztunk megdícsértem mennyire csinos ebben a ruhában

 Kérdezte hogy kérem e a ruhát. Azt akartam mondani hogy igen, de tudtam hogy azonnal nekem adná, és nem illik az ilyesmi. Szóval szavakkal nemet mondtam. Mikor elbúcsúzott Rozitól odaadta neki a ruhát hogy adja át nekem. Az van, hogy itt a manifesztációk instant működnek. Boldogan felvettem a rihát, begyűjtöttem a dícséreteket, majd még Lunaval beszelgettem vagy 2 órát. Annyi élmény ér itt, annyit tanulok, magamról, magamtól, másoktól. Annyi ajándékot kapok, hogy megköszönni is nehéz. 

Ma volt Aida utolsó napja. Igazából 3 ember is elment. Denise-t 

Délutános voltam. Ami azt jelenti hogy kialhattam magam, nyugiban reggelizhezhettem. Déltől matracokat mostunk, és ez volt Aida utolsó napja, ennek a 25 éves lánynak vannak a legjobb vezetői képességei az önkéntes csapatban. A 44 éves férfiú akar ugyan vezető lenni, de sokat beszél és nem látja át a lényeget. Aida nagyon tisztán kommunikál, azonnal elmondja ha valami nem oké. Szóval ő osztotta be a munkát, és ha valaki lazsált vagy nem találta a helyét azonnal átszervezte.

Mikor hárman maradtunk, a délutáni műszak, elkezdte mondani hogy legyünk már önállóbbak, tudjuk mi a teendő, mi a program. (A harmadik egy 24 éves angol pszichológus fiú, aki nulla gyakorlati érzékkel rendelkezik nagyon lassú és nyugodt. Néha azt érzem vmit szed.) Szóval mondtam Nekik hogy van bennem egy dinamika, amit nem szeretek. Ha van valaki a csoportban, aki tudom hogy tudja hogy mi a teendő, akor átadom neki a felelősséget és követem. Igazából úgy viselkedek mint egy kutya a falkában. De ezzel átadom a felelősséget, és sosem vagyok képben mi történik. Az angol fiú meg azt reagálta, hogy ő szeretné ha jobban rászólnánk hogy érezze a felelősséget. Mondtam neki hogy ez megint csak a felelősség eltolása.

Utána bementünk mind a BioDevelopment órára. A téma a manifesztáció volt. Ez egy nagyon kellemes vidám óra, sok tánccal, sok szembe nézéssel, a célunk megfogalmazásával, elérésével, kimondásával, a végén volt egy anya gyerek gyakorlat is. Még sosem voltam ilyen órán, nagyon tetszett.

Volt egy két órás szünet, Aida elment jógázni. Mi meg a korábbi beszélgetés hatására teljes jelenléttel két perccel korábban megjelentünk az angol fiúval. Felosztottuk a munkát. Én előkészítettem a termet ő elkezdte a helyére rakni a matracokat. Aida megcsinálta a jóga óra utáni rendrakást. Minden profin ment, mindenki jelen volt.

Azt hiszem ahhoz, hogy az ember közösségben éljen ilyen emberek kellenek, akik vállalják és megosztják az érzéseiket, elmondják hogy mire van szükségük. Amég nem tudjuk kommunikálni az érzéseinket és a szükségleteinket, nem fogunk tudni békében élni egymással, vagy egymás mellett, mert a lenyomott feszültségek mindig projekciókba torkollnak. Itt 6+4 ember él egy szobában. Mindenkinek van egy kis zuga, de telejsen minimál körülmények között, békében. És ez nem a jógaközpontnak köszönhető, hanem az embereknek. Akikenk szándékában áll jobb emberré válni, és tanulni egymástól. 

Egy ilyen helyen, ahol jönnek mennek az emberek, az ember könnyen gyakorolhatja a nem ragaszkodás elvét. Nagyon sok szépet tapasztalunk meg együtt, egymásra vagyunk utalva.

Teresa hazamegy, és Aidának is holnap van az utolsó napja. Fura lesz nekem enélkül a két bölcs lélek nélkül. 22-25 évesek. Jönnek helyettük más önkéntesek majd. De nagyon hálás vagyok hogy találkozhattam velük. Egy távolabbin étteremben volt a búcsúbuli. Kicsit aggódtam, hogy jutok oda. De az utolsó pillanatban lett fuvarom. Egy indiai fiú felajánlott egy fuvart és jött a barátja is aki mint kiderült, magyar. Vele mentem. Az indiait megkértem hogy rendeljen nekem, izgi volt hogy teljesen átadtam a felelősséget, az árak se érdekeltek. Úgy éreztem magam mint egy királynő aki kedvére végigkóstolgatja az étlapot. Az árak se érdekeltek. Dudára ettem magam. Jókat beszélgettem. A végén az indiai meghívott. Azt mondta legközelebb én hívom meg. Fura volt hogy mennyire természetesnek vettem hogy meghív. Általában azonnal tiltakozni szoktam.

Utána megkérdeztem egy svájci fiút hazamehetek-e vele. A magyar lelépett, de egyébként se akartam vele menni mert ivott egy sört. Szóval visszaértünk a jógaközpontba, és ma tábortűz volt az óceánparton szaunával és jeges fürdővel. Szaunázni nem mentem, izzadok itt egész nap. Csak a hideg kádba mártóztam. Azt hiszem nagyon jól esett a testemnek a rengeteg meleg után. Sokat beszélgettem a német-török fickóval, aki egy hete hagyta abba az önkénteskedést. Ő vér tivegán, morális és ökológiai okokból. Izgi lenne lemenni a legaljára, mi is van a háttérben ennek a mély vegán elkötelezettségnek. Talán félelem.

Holnap lesz a második hete hogy önkénteskedem. Két hetem van még itt, és repülök haza.

Ma is a reggeli műszakban voltam. Jobban szeretem, mert sokkal gyorsabban eltelik, mint a délután. Négyen voltunk, szarul osztottuk be a munkát, hárman elmentünk reggelizni és annyira lelkesen magyaráztam a két huszonévesnek a permakultúráról, hogy elúszott az idő, és egyikünk se nézte a telefonját, és a reggeli 8.30 as jógára 8.30-ra estünk be, és 44-en vettek részt. Vinyasa flow volt DJ-vel. Gosha, az önkéntes koordinátor volt a DJ. Aida utána odajött hogy ő tök dühös hogy cserben hagytuk, hálás voltam hogy azonnal kimondja. Utána elvoltunk egy értelmetlen feladattal, az étteremben virágokat akasztgattunk fel. Senki nem gondozza a virágokat, nem úgy van megcsinálva a hely hogy lehessen locsolni. Szóval minden döglődik.

Az új önkénteseket nehezebb betanítani, mert olyan mintha életükbe nem söpörtek vagy mostak volna fel. Ha az ember megmutatja nekik hogy kell söpörni utána jobban megy, de nem lehet nekik azt mondani hogy seperj fel, mert nem tudják hogy kell. Ezért sepregető mozdulatok vannak de a söprés maga nem valósul meg. Ebből van feszkó 

Délben volt az önkéntes tali, mindenki elmondta hogy érzi magát. Fura látni, hogy ha valaki nem érzi magát pozícióban, elkezdi túlszabályozni a rendszert. Az is izgi volt hogy többször volt szó a reggeli 10 perces kesesünkről, mert mindenki erre az esetre projektálta rá a feszkóit. Utána elrohantam ebédelni, majd 13-kor felszedett Renate, aki megkért hogy masszírozzam meg. Szóval kerestem pénzt, ami nagyon jó érzés volt. Azt hiszem több mint 3 órás kezelést adtam. Egy teljes test, has és méh kezelést.

Utána elmetünk vacsizni az óceán partra. Még mindig úgy érzem magam, mintha egy álomban lennék és egy filmet néznék. 

Ma volt az első szabad napom. Eddig mióta ide érkeztem a szigetre, minden nap dolgoztam. Reggel elmentem ajógára, amit a kedvenc tanárom tartott. Görcsölt a pocim, de nem akartam kihagyni, kíváncsi voltam milyen lesz erőtlenül ott lenni. A tanárnő azonnal tudta hogy menstruálok. Nem tudom hogy tud egyszerre 26 embernek teret tartani de tud. Mindent lassan és lustán csináltam. Mikor eljött a Nap üdvözlet, egy kört csináltam, a légzőgyakorlatokat ülés helyett fekve, a hős pózoknál feladtam. Tudtam mi következik mert két napja ezt a sorozatot gyakoroltuk, és elmentem. És nagyon jó érzés volt, hogy ez teljesen rendben volt. Az is hogy ott voltam, hogy mást csináltam, és hogy az óra felénél leléptem. Olyan mintha ez a tanár teljesen értené, miben van az ember. Pedig még sosem beszéltem vele.

Utána találkoztam a Chi Nei Tsang tanárral, jelentkeztem hozzá asszisztensnek. Mondta hogy cseréljünk kezelést. Nem volt teljes bizalmam felé, nem annyira éreztem őt, de próbálok nyitott lenni.

Utána Renate, a holland hölgy felvett a robogójával, és elmentünk a Jade Templom nevű jóga központba, ami az erdő közepén van és nagyrészt női programok vannak. Női körbe mentünk. A nádból épült építményről az erdőben azonnal az ugrott be hogy én is szeretnék egy ilyen helyet. A női kör csodás volt.

A téma a sisterhood, a nővéri közösség volt. A nyitó kérdés az volt, hogy kinek van valamilyen fájdalma a női közösséggel kapcsolatban. Cserbenhagyás, árulás barátnők részéről, vagy a lánytestvéreitől stb. Mindenki megosztott egy történetet, és aztán akinek volt hasonló élménye, felrakta a kezét.

Utána 3-as csoportokban 5 percig beszélt valaki, 2 másik meg hallhatta közbeszólás nélkül. Három kérdés volt. Mi számodra ami hiányosság a női közösséggel, mi az amit te adni tudsz a női közösségnek, és mi lenne akkor ha a minden olyan lenne ahogy szeretnéd a női közösségben, mi a víziód.

Én azt osztottam meg, hogy sokszor a fájdalmon keresztül kapcsolódom, és szeretném ha nem csak akkor tartanánk egymást ha baj van hanem akkor is megosztanánk, ha örömünk van. Illetve azt érzem, ha képesek lennénk megtartani egymást, meghallgatni, inspirálni, bármire képesek lennénk. Nagyon mélyen érzem ezt, hogy a női körben óriási erő lakozik.

Az utolsó kör az volt, hogy szintén 3-as csoportokban 2 percet beszéltünk milyennek látjuk a másikat. Majd 2 perc volt mikor lehetett kérni, érintést vagy bármilyen kedvességet. Hihetetlen számomra, hogy úgy hogy nem ismerjük egymást mennyire egyszerű olvasni a másikat. Ez volt az első női köröm, a végén majdnem elbőgtem magam, annyira azt éreztem hogy hazatértem.

Utána elmentünk enni, egy óceánoarti vendéglőbe, úgy éreztem magam mintha nem a valóságban lennék. Olyan szép volt az óceán, olyan kedvesek voltak akik kiszolgáltak. Aztán elmentünk a híres üti boltba.  Mostanában igyekszem gyümölcsöt enni, de kaptam tőle egy csoki tortát ami a kedvence. Thaiföldön nem jellemző, hogy jó sütik vannak. Hát itt vannak. Házi sütik, nincs belőlük semmi kispórolva.

Utána hazajöttem, és készültem életem első tantra workhopjára. Az a néni tartotta aki a godess awakening-et. De most vegyes csoport volt. Számomra elég komfort zóna túli dolog, de azért tesztelni szerettem volna. A különböző csakrákkal voltak táncos gyakorlatok. Zenére először egyedül, majd párban. Valószínű ez egy tantra alapvetés, hogy a különböző csakrák nőknél és férfiaknál ellenkező pólusúak. Ami érdekes volt számomra, hogy mikor párban kellett táncolni, 7 táncból 2,5-ben tudta a partner tartani a szemkontaktust. A fiúk simán kimenekültek. Éreztem hogy zavarja hogy látom őket, nem tudnak vele mit kezdeni. Megnyugtató volt látni a sebezhetőségüket, meg hogy mennyire nem érzik a másikat. Nagyon felszabadító volt például, hogy leesett ha valaki túl közel jön, én hátra léphetek, és a tánc rövid, így max néhány percig hátrálok, ha az illető nem veszi észre mit csinál. Szóval érdekes volt és lágy. Nem triggerelődtem be. Biztonságban éreztem magam.

Majd Lunával beszélgettem, mondott egy érdekességet, hogy az új generációnál nagyon magas a depressziósok aránya, mert megkérdőjelezik a jelenlegi rendszereket, így nincs stabilitásuk. Azt hiszem ez viszont a mi feladatunk, hogy támogassuk őket önmagukká válni, hogy a szabad lelket amit kaptak, szárnyalhasson.

Csodás napom volt, rengeteg szép élménnyel.