Tegnap délutános voltam, ami annyit jelent hogy szép lassan kezdem a napot, van időm kicsit úszni, gyakorolni, enni, mielőtt elkezdődik a műszak. A heti közösségi talival kezdődött, ami a tulaj Ishi kedve szerint nagyrészt tánc. Mindenki táncol mindenkivel. Ez valami tantrikus gyakorlat lehet. De legalább nem unalmas mint egy szokásos megbeszélés. Utána bemutazkoznak az új emberek és elmondják a heti programot, reklámozzák az elkövetkező workhopot. A mostani az Érzéki tánc volt. Valóban nagyon szép volt az egész, de ara gondoltam hogy ez nagyon nagyon ritkán tud megtörténni. A nő volt az aki igazából irányított, a férfi meg folyamatosan tartotta a teret és teljes fókuszban volt. Bárcsak sokan képesek lennének az ilyen szintű kapcsolódásra.

Igazából nem sokat dolgoztunk,  Bementem délutáni jógára is a sérült térdem, és a tanár oké volt. Nem jó, de ok ami itt nagy szám. Utána volt a közösségi vacsi, ahol adományt gyűjtöttek a helyi burmai iskolának. A vacsin egy idősebb nővel beszélgettem, aki már negyedik éve jár vissza a szigetre. Coach és tanácsadó, felnőtt gyerekekkel, és nagyon is ipiráló, hogy ennyi idősen jógázik, fejleszti magát, tantra workshop-ra jár.

A mai nap pedig délelőttös voltam. Két új önkéntessel kezdtük a reggelt. Alexanderre hagytam hogy magyarázzon nekik, úgyis szeret beszélni. Lehet hiba volt mert csak olyasmit tanított nekik amire semmi szükség. Mindegy, legalább reggel nem beszélt hozzám senki. Aztán felsepertük a partot, berendeztük a jógaoktatói képzés helyszínét. Az egyik új önkéntesnek nagyon bejött a feladat leírás és mindent meg akart csinálni. Pl. már régóta fent van a listán hogy oszlopokat kell festeni. Kérdeztem tőle hogy biztos szeretne e festeni mondta hogy igen. Fél óránk volt hátra a műszakból. Gondoltam ha festeni akar hát fessen. A kezükbe adtam a ragasztószallagot hogy ragasszák le a széleket, majd 15 perccel a műszak vége előtt kérdezte a nő, aki festeni szeretett volna hogy most tényleg festeni fogunk? Nincs idő, mondtam hogy persze, te szeretted volna. Elkezdjük és majd befejezik a többiek. Mindent a kezdükbe adtam, kinyitottam, és ment a festés. Szegény osztrák fiúnak is a kezébe nyomtam a ragasztó szallagot, meg az ecsetet, akinek semmi gyakorlati érzéke, és mondta hogy mennyire nem szereti az ilyen munkát mert ő fejben jó. Letoltam neki egy két perces motivációs szöveget a nagymamámról, aki tudott villanyt szerelni, meg a man empowerment-ről, a felelősség vállalásról, a függőségről, meg hogy 50 éve minden férfi meg tudott szerelni mindent otthon, és hogy vissza kell vennie a férfiaknak (neki) ezt a felelősséget, bele kell állni az erejébe ha nem akar függeni minden aprósággal kapcsolatban másoktól. Aztán leszereltem a falról a ventillátort, kicsomóztam a függőágy csomóját, hogy tudjon dolgozni. Igazából tök nagy potenciál van a fiúban. És tudom hogy nem kellene manipulálni, de nem bírom ki.

Aztán meg is dícsértem milyen egyenletesen fest. Majd elmentem egy Byron Katie előadásra. A tanár elég béna volt, de izgi volt gyakorolni a technikát, azzal a sráccal voltam, aki befeküdt alám a emeletes ágyon. Nőtt felé az együttérzésem, de nem kedveltem meg.

Utána résztvettem egy csodálatos jóga órán. Igazából egyetlen oktató van a sok közül, aki jó. De ő nagyon jó. Van benne szív, jelenlét, tudás, tapasztalat. Ha csak emiatt az óra miatt kell ott lennem már megérte. 

Jóga után az egyik önkéntes társammal beszélgettünk, a csoda 25 éves spanyol lánnyal. Nagyon élvezem ezeknek a huszonéves bölcs lelkeknek a társaságát. A Tantra órára ami az ölelésről szólt, nem mentem be mert ugyanaz a csaj volt a tanár aki a Byron Katie előadást tartotta. Teresa, aki a 22 éves német önkéntes lány bement, és nagyon élvezte. Azt mondta függetleníteni tudja magát attól, hogy milyen a tanár, meg hogy ő tartja az órát. Ami nagyon bölcs dolog. Mert kikapcsolja az előítéletet, engedi magát tapasztalni, és nem blokkol le attól mert a tanár nem oké. Az összes önkéntes közül ez a 22 éves lány a legmélyebb, legbölcsebb. Iszom a szavait.

Utána bementem a kitranta, ami abban a teremben van aminek nincs ablaka. Az van, hogy itt vagyunk az óceánparton, és bent van a kirtan. Bementem 3 percre, de a kinti tér sokkal hívogatóbb volt, lementem az óceánpartra, lefeküdtem a kis tákolmányra. Jött egy cica, valószínű korán elvesztette a mamáját, mert felugrott a hasamra, és szopizik kezdett a könyökhajlatomból. Csikizett, de próbáltam megtartani. Ha képes lennék érezni őt, megtartani a jelenlétemmel, lehet meg tudná élni amit kell, lehet felnőne lélekben is. Aztán valaki jött az óceánparton, a cica észrevette és elment.

A szálláson elmondtam a kollégámnak, hogy jók a zenészek, de jobb lenne a tűz mellett az óceánparton. Mondta hogy két nap múlva már ott lesz a következő éneklés. Mert bedobta az ötletet a tulajnak és tetszett neki. Instant manifesztáció. 

Ma vasárnapi műszak volt, ami annyit jelent, hogy egy órával később kezdtünk, azaz egy órával tovább alhattam. Ma mindenki együtt kezdett reggel, mert matracokat mostunk. Az összes teremből egy helyre hordtuk a matracokat, és szappanos ecetes vízzel átsikáltuk, kiteregettük, majd délután feltekertük, és visszaraktuk a helyére. Felsepertük együtt az óceán parton a leveleket, nylon zsákba raktuk (amitől totál kiborultam) Utána volt sok szünetem,és 16-ra kellett visszajönni befejezni a matracokat.

A szünetben el akartam menni víz meditációra, de a tanár megbetegedett. Ott ült egy rakás ember, köztük én, gondoltam be kéne dobnom, hogy tartok nekik egy spontán víz témájú medit. Aztán jött a kollégám, az osztrák 28 éves fiú, aki már két éve dolgozik magán, és elvégzett egy coach képzést is, leült az oltár előtti matracra, és egy perc múlva bedobta hogy tart egy vizualizációt. Mindenki örült. Gondoltam kipróbálom. A jövőről szólt, hogy elképzeljük magunkat néhány év múlva, kikké akarunk válni. Ő pl tudom hogy embereket akar tanítani, előadó akar lenni, spiri témában. És minden nap megcsinálja ezt a vizualizációt. 5 percig bírtam. Arra gondoltam, hogy 15 éve lehet hogy adott volna valamit ez az egész, de most úgy érzem, hogy inkább egy lámpát kapcsolt fel a fejemben.

Rengeteg csodás gyógyítót ismerek. Akiknek nincs önbizalmuk. És itt van ez a fiú, beleáll egy ilyen helyzetbe. Nem is kérdés számára, hogy mit kell tennie. A végén még egy lány oda is ment hozzá hogy kérdezzen tőle. A saját maga által álmodott valóságban ő egy spirituális tanító. Aki hisz magában és talál tanítványokat.

Ez az egész jóga iskola ilyen. A legtöbb tanár középkategóriás, vagy még alatta. De egy ilyen jóga és ébredés centrumban, ahova az emberek egy két hétre jönnek gyógyulni, ez a szint teljesen rendben van. Mert akik idejönnek azzal a feltételezéssel jönnek hogy itt jó oktatók, gyógyítók vannak, ezt a világot teremtik maguknak, ebben hisznek, ebben élnek. Ahogy az izraeli kollégám aki főnök akar itt lenni. Vagy a másik, aki tanár akar itt lenni.

Számomra ez több okból is fontos. Egyrészt nagyon szerencsés vagyok hogy ennyi szuper tanítót ismerek. Képzett és tapasztalt embereket. Másrészt, rájöttem, hogy engem ez a spiri turizmus nem izgat. Inspirálódni jöttem ide, nem azért hogy embereket "világosítsak meg", mint az itt dolgozók. Persze az ötlet maga szuper. Itt vagy a paradicsomban, nyaralsz, meleg van, fizess be egy heti programra, és gyógyulj. Ez szuper. Nagyon erőteljes technikákat használnak, amik érdekes és izgalmas élményekhez juttatják azokat akik próbálkoznak vele. Vannak magy érzelem kiszakadások.

Szóval rengeteg gyógyítót ismerek, akik 10-40 év tanulás és tapasztalatal a háta mögött még mindig nem hisz magában. Bárcsak ők is látták volna ezt a 28 éves osztrák fiút, ahogy belül az oltár elé, (számomra az egy szent hely és tiltott) tanár helyére, és iszonyat lelkesedéssel előadja, a vizualizációt amit gyakorol. És mindenki elégedett. Én 14 éves koromban kezdtem pszichodrámara járni, az egyetem alatt egy barátnőmnek köszönhetően aki 7 évvel idősebb volt nálam prána nadit és NLP-t kezdtem el gyakorolni, tanulni, szóval az önfejlesztés, a tanulás igazából 28 éve tart, és még mindig nem tartok ott, ahol ez az osztrák fiú, két év után. Hogy vállaljam magam. Nem véletlen, hogy ide keveredtem.

És ma mindezek után találkoztam a tanítómmal. Az összes képzésére járni fogok, amit itt tart a suliban. Korábban mikor az osztrák fiúnak magyaráztam, hogy az itteni oktatók nagy része teljesen alapvető dolgokkal nincsen tisztában a tanítással kapcsolatban, azt mondta hogy nagyon magasak az elvárásaim.

Első felvonás

Éjjel arra ébredtem, hogy mozog az ágy. Emeletes ágyon alszom. Valaki feküdt az alsó ágyon. Én 11 után feküdtem le szóval az illető éjjel érkezett. Az emeletes ágy ritmikusan rángatózott. Óriási. Valaki vagy önkielégít alattam avgy szexel. Még 3 ember aludt rajtunk kívül a szobában. Egy óriásit moccantam. Mert ha én érzem hogy mozgás van akor az is aki alattam van. Abbahagyta. Aztán megint kezdte, megint forgolódtam. Utána már csak 1-1 moccanás volt az éjjel, de mivel szar az emeletes ágy, mindent éreztem. Reggel 6.30-kor kezdtem a munkát, és láttam hogy két idegen van az ágyon. Bevillant hogy vajon kik lehetnek, én este 10-kor érkeztem de mindenkinek bemutattak. Vajon besurranók? Aztán elmentem dolgozni. 8.30-kor.visszajöttem, akkor mentek el. Az egyik vendég volt, meg egy volt önkéntes. A csávó mosolygott.

Mentem jógára, és utána elkaptam a nőt, hogy mi történt, mert ma nagyon korán kellett kelnem és miattuk nem aludtam. Azt mondta elhagyta a kulcsát a hostelbe és nem tudott hazamenni az extatic dance után, és nem hajléktalan, ma megy el a szigetről. És hogy ő se aludt jól. Mondtam ok, de soha többé ne csináljon ilyet. Igazából simán alhattak volna kint a kanapékon, vagy az óceánparton is vannak ágyak.

Majd elkaptam a srácot. Mondta hogy ő Ishi, a tulaj barátja, és nem volt hol aludnia, a sátra szétázott. És hogy az egyik önkéntes, Teresa mondta neki hogy van egy szabad ágy. És hogy a barátja a nő aki ma megy el, és szerették volna együtt ölteni az éjszakát.

Párhuzamos valóságok. Teljesen abszurd. Két ember belóg illegálisan egy kollégium szerű szobába ahol másik 5 ember lakik, és eszükbe sem jutott hogy ez visszaélés.

Második felvonás

6.30-tól.dolgoztam, a kontrol freek török származású némettel. Minden matracnak mm pontosan kellett állnia. Az astangához párnát meg jóga hevedert is kellett kirani. Mert a jógánál ez a szabály. Nem volt annyira nehéz vele, mint feltételeztem, csak próbáltam lélegezni meg inkább viccesen kezelni magamban. Kicsit megnyugodtam, mikor a Godess Awakening-es tanárnéni is tett rá valamilyen megjegyzést a pasira. Aztán beálltam astangázni. A tanár szörnyűséges volt. Nem tudott beszélni, olyan volt mint egy katonatiszt, félálomban is agresszív. Még ahogy számolt, az is fura volt. Gondoltam az álló sorozat után lelépek. Nem akartam szétgyepálni az egyébként is beállt combhajlítómat. Szóval leléptem, elmentem a Bakery nevű helyre, ahol sütiket meg thai kaját is árulnak. Van nekik a gyümölcssaláta kókusz joghurttal meg műzlivel ami egy csoda. Ananász, mangó, banán. Nyam. Rendeltem. Kókusz joghurt néven fut. Eddig ekkor kihoztak egy ilyen csodát amit leírtam. Most a fickó hozott egy műanyag dobozos kókusz joghurtot. Mondtam neki hogy gyümölccsel kérem. Furán nézett. Aztán kihozta a gyümölcssalit joghurttal. Visszavittem hogy hiányzik a műzli. Csúnyán nézett majd rakott a salira nyers zabpelyhet. Szóval ez egy ilyen nap. Hiába rendelem minden nap ugyanazt. Sose lehet tudni hogy vajon aznap mit értenek alatta.

Visszamentem dolgozni. Az volt a feladat hogy a nagy jóga termet fel kellett sikálni. Eredetileg ezt az összes önkéntes együtt szokta csinálni. Engem otthagytak egyedül. Akivel be voltam osztva, meetingelt a főnökkel, és hiába beszéltük meg a másik önkéntessel hogy jön segíteni, nem jött. 3 férfi hagyott cserben. 12-kor.ért véget a műszakom. Akkor megjelent mindenki. A legrégebben ott levő önkéntes mondta hogy hazamehetek, majd ő segít annak aki be van osztva. (nekem senki nem segített ugye) aztán megjelent a meetingelő kollégám, és mondta hogy ő is megy segíteni nekik. Hirtelen mindenki nagyon segítőkész lett. Majd 15 perc múlva írt ugyanaz a csávó aki hazaküldött, hogy mikor megyek vissza segíteni. Mert ezt együtt szokta csinálni minden önkéntes. Felmentem az ágyamba, és próbáltam aludni. Majd miután írt hogy befejezték írtam neki hogy aludtam, bocsi.

Mikor.visszajöttek a szobába, azt magyarázta mind, hogy sajnos félreértés történt. (Nem. Nem volt tiszta a kommunikáció, mondott valamit, 15 perc múlva meg az ellenkezőjét. Ebben mi a félreértés?)

Szval a triggerjeim: a férfiak cserben hagytak, aztán úgy kommunikálnak mintha én értettem volna félre. Próbálom figyelni magam, ahogy ezek a szegény pasik akikkel együtt kell dolgoznom, ledarálják az idegrendszeremet. Figyelem a mondatokat, a mantrákat amiket használok. A mondatok amik betriggerelik az érzelmet. A dühöt. Kb. annyi hogy cserben vagyok hagyva, át vagyok verve, ki vagyok használva, hülyének vagyok nézve. Nem több és nem kevesebb.

És tisztában vagyok vele, hogy ezek a dolgok benne vannak a térben. De a többi csaj nem baszódik fel töl7k. Ez én vagyok. Én kreálom magamnak ezt a valóságot. Csak reménykedni merek, hogy ez a burok lepattan rólam itt a szigeten, mielőtt még elmegyek innen, haza.

Majd megkérdeztem azt a lányt, akinek a sarkában van hely egy matracnak hogy mit szólna hozzá ha oda vinném a matracom. Mert ha a csávó alattam fog aludni nem fogok 

Harmadik felvonás

Elmentem ebédre vadászni. Az ajánlott hely zárva volt, így beültem egy random helyre. Nagy szakértelemmel csinálták a padthai-t, elszöszöltek vele. Finom volt. Útközben találtam egy turmixos helyet ahol megláttam a thai tea-4. Teljesen belelkesedtem, Bangkok óta nem ittam. Kértem egyet. Nagyon finomra készítették. Elárasztott a boldogság, az otthonosság érzése. Mintha valami varázsitalba kóstoltam volna. Boldogan hazamentem, lesétáltam a sulinál az óceánpartra, Adtam Alexander-nek, az osztrák fiúnak aki nem jött segíteni. Aztán úsztam az óceánban, lágy volt a víz, nagyon kedves és simogató. Kicsit fújt a szél, akkor olyan volt mintha repülnék a víz felett, aztán lebegtem a hátamon.

Majd kijöttem, napoztam, a hátam mögött ment a Goddess Awakening. 

Arra gondoltam hogy ha iszonyat szeremcsém lesz, holnap csatlakozhatok, mert ha páratlanul lesznek a néni szeretné hogy beálljak. Holnap kiderül. Már az is boldogító hogy van rá remény hogy legalább egy napon részt vehetek.

Negyedik felvonás

Visszajöttem a partról, kimostam a cuccaimat, beszélgettem az egyik csuda önkéntes lánnyal, aki óriási nyitott szívvel jött vissza a BioDinamics óráról, otthon Bio Danza. 

A mai napra is terveztem medit meg jógát, meg akrót, de az első kettőt átaludtam. Akróra elmentem, de késett a tanár több, mint fél órát. Próbáltam láthatatlan maradni. Megreptettem 3 embert még vártuk a tanárt. Az egyik egy nagyobb darab német lány volt, akit szerintem miután elmentem senki nem reptetett. Tudom magamról, hogy a hatvan kilómmal a legtöbb base nem szeret velem dolgozni mert túl nehéz vagyok nekik. Nem beszélve a kezdőkről akik fizikaliag sem képesek rá. Szóval 60 kilósan egy óriás bálnának számítok, aki nehéz flyer-ként és gyenge base-ként. Na ezért hagytam abba az akrót és ezért reptettem meg a német lányt, mert tudtam hogy a fiúk nem fogják. Elbírni.

Déltől dolgoztam az izraeli sráccal. Vicces karakter. Kitalálta magának hogy itt akar főnök lenni a jóga suliban. És ki tudja, lehet pont kapóra jön a tulajnak. Én csak hallgatom, mintha egy tévét néznék, annyira irracionális, hogy egy kizsákmányolásra épülő jóga iskolában ő mint önkéntes vezető akar lenni. Nem azért vicces, mert hogy önkéntes, mert itt mindenki lehet önkéntes. Hanem nem tudom elképzelni, hogy egy 40 plusszos férfi miért akar egy ilyen rendszer része lenni. Miért akarja az energiáját és a tudását odaadni valakinek hogy az meggazdagodjon. Az a vicces a karakterben számomra hogy teljesen komolyan veszi magát, hogy ezerszer elmondja hogy én ezt csinálnám, azt csinálnám, ezt javítanám meg meg azt. Lehet azért találom ennyire viccesnek és irracionálisnak a figurát mert a korábbi kiadásomat látom aki mások teremtését akarta jobbá varázsolni, mert nem akarta vállalni a felelősséget a sajátjáért? Nem tudom. Ami szintén szórakoztató, hogy az általa álmodott valósághoz mások is csatlakoznak, reflektálnak rá. Vagy felnéznek rá. Teljesen úgy érzem magam mintha egy tragikomédiát látnék. Azt érzem, mégha tényleg főnök lesz itt, akkor se tudom elképzelni, hogy a tulaj hagyja hogy javítson a dolgokon, kivéve ha a tulaj maga óriási transzformáción megy át. 

Ebédre az osztrák srác hozott nekem padthai-t, ajándékba, mert előző nap beregisztráltam helyette egy jógát, még ő coaching-olt valakit. Két éve kezdett foglalkozni magával és már vannak online ügyfelei, és előadásokat tart a fiú. Csodálatos.

Utána elmentem és ettem egy tofu burgert. Majd előkészítettük a termet a so ham légzéshez, amit egy indiai tanár tartott. A srác állítólag a hely fő oktatója hét éve. Azonnal elkönyveltem hogy egy büszke indiai brahman lehet. Teljesen irrracionális kérései voltak hozzám mint önkénteshez, hogy mit helyezzek át a teremben, egyáltalán nem segített. Csak utasításokat osztogatott.

Az órán a légzésről semmilyen technikai infót nem adott át. Hogy hova kell lélegezni. Rosszul számolt. Mivel nem adott egyértelmű instrukciókat, mindenki csinálta amit gondolt. A számolás felvételről ment, ő papírzsepit osztogatott a sötétben. A végén le kellett feküdni, de nem voltak takarók, és hideg volt.

Összességében tök gagyi volt a légzés amit tartott, és izgalmas volt megyfigyelni hogy ahogy az emberek a gyors légzés hatására a transzlégzésnél szokásos tüneteket produkáltak, iszonyú hálásak voltak a tanárnak a megélt élményeikért. A tanár tényleg csak elindított egy kazettát, meg előtte beszélt az öt testről és hogy a pranayama kósa hat az érzelmekre. 

 Az a helyzet, ha az ember telepumpálja a vérét oxigénnel, fog izgalmas és érdekes dolgokat tapasztalni. Ők mivel biztonságban érezték magukat, tapasztaltak is. Én nem éreztem magam biztonságban, ezért nem tapasztaltam. A jógaiskolában a tanárok és a tanítás színvonala elég gagyi. Ez a 4. napom és eddig egy profi tanárral találkoztam. Mondjuk a kezdők úgyse veszik észre. A kezdők nem tudják, hogy a megéléseik nem a tanárnak köszönhetőek, hanem nekik. A képességüknek hogy mernek érezni és bíznak a tanárban.

Utána beugrottam egy kirtan-ra, a lánynak gyönyörű hangja volt. De mégsem kötött le. Lementem az óceánpartra sörözni a sráccal aki meg akarja reformálni az iskolát, meg az osztrák coach fiúval. Ekkor esett le hogy minden rádióműsor talál követőket, attól függetlenül hogy én nem tudom komolyan venni az adást. Csak hallhattam és hallhattam a sok okosságot. A kedvencem az volt, hogy az mentené a világot, ha minden férfi ki tudná elégíteni szexuálisan a partnerét. Ja, aki nem tudná, Koh Pangan-t tantra szigetnek is hívják. Szóval ez az okosság gondolom az általa a tantrából megértett tanításokból jöhet. Félelmetes világok vannak. Félelmetes, hogy az emberi ego mennyire elválaszt minket a valóságtól és egymástól.

Ma a délelőtti műszak volt az enyém, Aida-val dolgoztam. 6.30-kor kezdtünk, előkészítettük a termet az Osho dynamic és a vipassana gyakorláshoz, majd a jógához, elkezdtük felseperni az óceán parton a leveleket, majd eleredt az eső. Aztán előkészítettük a jógaoktató képzéshez a terepet. Ez annyit jelent hogy mindenhova matracokat meg párnákat terítünk le, a jógához jógablokkot. Hogy ennek mi értelme, nem tudom. Talán hogy aki ide jön az érezze hogy figyelmességet kap és számítanak rá. Aztán be kellett regisztrálnunk minden órára az embereket és mi is elmentünk a jógára.

A jóga oktató picit őrültnek tűnt. Igazából a lelkesedése miatt. De szuperséges órát tartott. Annyira jól fel volt építve hogy hidat is tudtam csinálni. Ami mostanában nem szokásom. Aztán Aida ellógott mert ment a kompja. Nekem meg lassan lejárt a műszakom délben. Nagyon nagyon fáradtnak éreztem magam. Beletelt egy órába, még feladtam és lefeküdtem. Aludni nem tudok, túl aktív az idegrendszerem. Már az oviban sem tudtam. De cranióztam magam. Mikor végre magamhoz tértem kimentem és megkezeltem a thai hölgyet, aki a büfét üzemelteti. Megnyugodhatott, mert kaptam tőle padthai-t. Thai módra neylon zacskóban. Életem második legrosszabb padthai-a. Mint a ketchup-os cérnametélt. Pedig állítólag nagyon jól főz. Bevallom, kidobtam.

Aztán elmentem beregisztrálni a kudnalini jóga órát, mert a két beosztott önkéntes közül egyik sem ért rá. Az egyik online coachingolt épp valakit a másik meg valahol máshol önkénteskedett. Utána elsétáltam a legközelebbi strandra. Egy kollégámmal voltam, kb egy órát vagyok képes a strandon tölteni, még akkor is ha van társaságom. Szóval úsztam az óceánban, majd megszárítkoztam és visszajöttünk. Odafele 10 

Reggel el akartam menni vipassanára meg jógára, de nem volt erőm felkelni. 9 körül keltem, lementem az óceánhoz. Dagály volt. Végre úsztam, a vízből az egész környék paradicsominak tűnik. Utána felmentem a szállásra, mostam, elmentem rántottát enni. A thaiok nem annyira erősek tojás ételekben, pedig van olyan ételük hogy thai omlett. Utána kezdődött a műszakom. Aida-val voltam. 25 éves mediterrán szépség. Ő is mindent elmagyarázott, ma már talán többet felfogtam belőle. Először oszlopokat festettünk. A kéket fehérre. El lehet képzelni milyen minőség mikor két önkéntes lány fest. Azt is vicces volt érzékelni, hogy megvannak a maga elképzelései a festésről, meg nekem is. És ütközünk. Próbáltam ruugalmas lenni, csak megfigyeltem ahogy az egóm kommentálja a párbeszédeket. Szerencsére csak másfél órát festettünk. Aztaán beengedtük az embereket a BioDanza nevű táncra, ami itt más néven fut. Egy 55 körüli nagyon csúnya arcú kigyúrt férfi tartja. Hosszú hajú. Észrevettem, hogy itt a szigeten sok a csúnya férfi. Olyan, mintha itt nem számítana, teljesen ki vannak teljesedve, úgy tűnik teljesen bele vannak állva az erejükbe. Valószínűleg azért is vettem észre őket. Mert akinek nincs önbizalma és nem akar látható lenni azt nem is veszem észre.

Utána szünetünk volt. Gyakoroltam Aida-n a cranio-t. Utána meg csacsogtunk az önkéntesekkel a szálláson. Majd beregisztráltuk a vendégeket a yin jógára. Be is mentünk. A tanár nagyon béne volt. Épp arar gondoltam, hogy ez tipikusan az a hely, ahol nem kell jónak lenned, hogy taníthass. Beszélni se tudott rendesen, a gyakorlatok se voltak jól összerakva, csomószor csukott szemmel tartotta az órát, azt se tudta mi történik. Mondjuk ennyi idősen már rájöhettem volna, hogy sokszor nem a minőség számít, hanem a kapcsolatok. Itt valószínű ez van. 

Utána berendeztük a termet a tantra előadáshoz, és beengedtük az embereket. Majd vége is lett a műszaknak. Utána ekmentem enni, kaptam ajánlást étteremre. Kb mindenki előttem érkezhetett mert nagyon lassan jött ki az étel. Majd jött egy 60 körüli fickó, hogy leülhet-e. Egy szék volt, mellettem. Körbenéztem, rengeteg szabad szék volt még más asztaloknál. Mondtam hogy üljön máshova. De ez az ötlet nem tetszett neki. Aztán végre leülhetett, de nem ajánlotta fel a mások egyedül érkező csávónak hogy van még 3 hely az asztalánál, üljön le. A pincérek lesték mikor eszem meg az utolsó falatot, hogy mást leültethessenek. Fura volt így enni.

Mire hazajöttem, kezdődött a mozi a jóga suliban. Disney film, elemek. Arról szól hogy Elem (Elements) városban a víz beleszeret a tűzbe.

Holnap 6.30-kor kezdek. Huh.

Reggel viszonylag kialudtan keltem az emeletes ágyon. 6 ágy van az egyik szobában, 4 a másikban. Szóval kollégiumi életérzés. Miskolcon négyen voltunk egy szobában az egyetemen. Szóval érdekes, de jól bírtam.

Délelőtt próbáltam kipihenni magam, kávéztam, teáztam, blogot írtam. Elmentem egy Pékség nevű helyre ahol a gyümölcssalo műzlivel és kókuszjoghurttal nagyon finom. 12-től volt az önkéntesek megbeszélése. A koordinátor lány azzal kezdte hogy totál kivan, nem respektálják, agyon dolgozza magát, és még arra se méltatják, hogy a vízumához a papírokat összeszedje az iskola könyvelője. És hogy ő tudja hogy tehetséges és többet ér. Jó volt hallgatni, hogy megosztja mi nyomja. Éreztem hogy óriási növekedési potenciál van benne, és hogy fel fog mondani, ki fog állni magáért. Olyan most mint egy hernyó aki elkezdte levedleni a bőrét hogy pillangó lehessen. És az újjászületés mindig fáj. Az egovesztés miatt, a ragaszkodások miatt. És mosolyogtam magamban, hogy van érzékem hozzá mikor érkezzek. Káli tombolni készül.

Egy izraeli fiúval voltam párban, netto 3 órát dolgoztunk. Előkészítettük a termet a transzlégzéshez, aztán a jógához, becsekkoltuk az embereket a transzlégzésre, majd mi is bementünk. Azt mondják az önkéntesek, hogy ez a legjobb az órák közül. 15 éve voltam először transzlégzéses újjászületésen, jártam transzlégzéses jógára.Néha szórakoztatom magam a Wimhoff légzéssel. Ami asszem ebben az esetben inkább hátrány mint előny, mert vannak elvárásaim. A lány kedves volt. Volt egy rövid bemutatkozás, meg kis játék, mintha egy kontakt órán lennénk. Aztán csapkodtuk a sacrumunkat a földhöz, majd ment a légzés, nulla instrukcióval. A tanár és az asszisztense meg ment körbe és energia gyógyítást végeztek. Az egész olyan volt, mintha egy extatic dance lenne, bár ott is több intrukciót adnak. A zene ritmusára kellett lélelgezni. Az emberek nagyon benne voltak, volt sírás rívás ordítás röhögés. Én figyeltem magam, hogy mennyi elvárás van bennem. Hogy instrukciókra vágyom. Hogy engedélyt kérjenek mikor a vezetők megérintenek, vagy oldani akarnak rajtam valamit. Na ez nem volt.

A tanár odajött megérintette a hasam amitől megijedtem és abbahagytam a lélegzést. Ő elment de az energiáját továbbra is éreztem. Aztán odajött az asszisztens hogy lélegezzek. Mondtam hogy azért hagytam abba mert megfogták a hasam. Mondta hogy nem érint meg, de megkértem hogy semmilyen energiamunkát ne csináljon rajtam, amit eztán tiszteletben is tartottak.

A zárókörön sokan osztottak meg, nagy fájdalmat, nagy örömöt, szeretetet éreztek. Azt éreztem hogy valószínű biztonságos volt a tér, ha ennyien meg tudták nyitni magukat. De nekem ez az egész környezet meg az emberek teljesen új. Ráadásul az elmúlt hetekben biodinamikus cranioszakrális terápiát tanultam, ami a jelenléten és a másik ember tiszteletén alapul. Nem érintek meg senkit az engedélye nélkül, főleg nem ilyen hirtelen. Éreztem, hogy az a rengeteg dolog, amit valaha tanultam és tapasztaltam, ott lüktet bennem. Az elvárásaimban. Az elvárásomban hogy ne akarjanak engem megszerelni egy adott energetikai rendszer képviselői.

Utána elmentem enni egy padthai-t és volt még egy órám a munkaidőből. Az volt a feladatom hogy felrajzoljam a táblára a holnapi programot. A műszak végén lementem a tengerhez, de annyira meleg volt hogy ki is jöttem. (Megint az elvárások.)Utána a szombánkban csacsogtunk az önkéntesekkel. Holnap az a terv hogy elmegyek a vipassana-ra, utána meg vinyasa jógára, mielőtt elkezdődik a műszakom.

Miután biztonságban éreztem magam az új helyen, körbenéztem a szobámban. Rácsos ablakok, keményfa ajtó két zárral, sűrű nehéz függönyök. Olyan mint egy börtön. Hálas vagyok hogy nem ebbe a kultúrába születtem. A villanyt se kapcsoltam fel, a cipőmet se hagytam ki a ház előtt, hogy ne látszódjon hogy van valaki a szálláson.

És azon agyaltam, hogy mennyire durva, hogy 7 perc egy abúzív emberrel egy légtérben, az autóban, és az egész testem össze van húzódva, a figyelmem éber, és a gondolataim félelem alapúak. Pedig már órák óta biztonságos helyen vagyok. Ezért nagyon nem mindegy, hogy kivel kapcsolódunk.

A taxissal azt beszéltük meg reggel 6-kor jön értem. 5.16-kor hívott idegesen. Legalábbis akkor ébredtem fel rá. Mint kiderült, az órám nem állt át és a thai idő szerint még lett volna időm de a maláj szerint elaludtam. Mondtam neki hogy nem ezt beszéltük meg és még van időm, és várjon de nagyon ideges volt. Mondtam hogy ok, 10 perc. Csak tűnjek el ebből az országból. Szóval 8 perc alatt összepakoltam a táskámat, fogat mostam, beraktam a kulcsot a postaládába ahogy a tulaj hölgy kérte. És szóltam neki hogy kész vagyok. Remélem semmit nem hagytam ott.

Kivitt az autós határra, mert az 6-kor nyit, a vonatos 9-kor. Simán átengedtek minden nélkül. Egy hosszabb séta van a két határ között, bandukoltam a sötétben. Megállt egy bácsi, mondta hogy elvisz a thai határra a robogón. És elvitt. A thai határon ki kelletttöltenem a TM6-os nyomtatványt. De nem vették túl komolyan és viccelődött a határőr hogy nem tudom helyesen kimondani hogy KohPangan. Mikor kiértem az épületből egy öreg bácsi sim kártyát árult a túristáknak, kérdezte hova megyek, mondta elvisz a busz állomásra 50 baht-ért. 3reztem hogy ez több mint amennyit egy taxis kérne, de nem működött a telóm. Szóval elvitt az állomasra. Ami 6-kor nyitott és még csak 5.45 volt. Az állomás mellett egy néni reggeli italokat árult meg tojást. Kértem 2 lágy tojást, meg egy kávét. De nem igazi kávét adott hanem nescafe-t. Illetve por kakót igazábol. De legalább van bennem fehérje a hosszú út előtt. A busz 6.10-kor indult, a morcos néni alig akart felengedni a buszra. De végül utolsónak felszállhattam. Hatyai-ig megy ez a busz ahonnan eljutok majd Surtthani-ba. Gyorsan mentünk, mire vége lett az útnak felkelt a nap. 7 előtt érkeztem és 8.30-kor indult a busz Suratthani állomasra. 70 perces késéssel indultunk. A sofőr egy vagány csávó volt. Érezni lehetett hogy olyan ki ha én nem úr. Sokat dudált, ami nekem Thaiföldön idegen. Egyszer egy mentőt is ledudált. Sokszor megálltunk, felvettünk csomagokat, leadtunk csomagokat. Másfél órás késéssel 3.10-re értünk be. Tudtam hogy az utolsó bisz 15.30-kor indult a komphoz. Mikor kiszálltam, azonnal elkaptak hova megyek, és felajánlották hogy 550-ért elvisznek. Online 500 alatt vannak az árak, szóval éreztem hogy épp át akar verni. Nem a pénz a lényeg hanem hogy hallottam hogy hülyének néz. Mondtam neki hogy körbekérdezek még. Átmentem másokhoz, egyik vitt a másikhoz, majd elvittek egy nénihez ahol több túrista ült és 450-ért vittek el a szigetre a komp jeggyel együtt. Azt mondta 15.30-kor indulunk. 16.20 körül jött egy minibusz. Beültem. Majd néhány perc múlva kiszállítottak hogy más céggel megyek. Jött egy másik minibusz. 16.30 után indultunk. 17.15-re értünk oda a komphoz. Kaptam egy zöld jegyet. Amit elhagytam. 20 perccel indulás előtt már nem találtam. Kétszer körberohantam de sehol nem volt. Szóval kellett vennem még egyet, 240 baht. Ezek szerint 210-et kértek el azért hogy ide hozzanak. Kicsit dühös voltam magamra, hogy elhagytam a jegyet. De túl fáradt, hogy átmenjek komolyabb önostorozásba, és ha nem egy nap alatt teszem meg az utat, akkor kevésbé lennék fáradt de a szállas miatt többe kerülne.

A kompon kétféle ember volt. A party arcok, és a széplelkek. A party arcok egy perc ismeretség után mesélték egymásnak, hogy mennyire ajánlják Chiang Mai-t, ahol milyen jó happy masszázsokat kaptak. Bennem óriási düh lobban ilyenkor, ahogy a nyugati turisták nulla tudatossággal de maximális elégedettséggel fenntartják és táplálják a szex ipart ebben a csodás országban. A buddhisták azonban könnyebben kezelik ezt. Bár még sosem beszéltem ilyen masszőr lánnyal, hogy mit érez mikor kiszolgálja ezeket az arcokat. Gondolom fenntartja belőle a családját.

A komp 18.00 helyett 18.30-kor indult, az út 2.5 óra helyett 3 óra tíz percig tartott. A jóga suli 9-re hívott nekem taxit, és 9.45 -re értem oda. Taxi sehol, se Bolt, se Grab a szigeten. Még nyomkodtam a telefonom, és rájöttem hogy nincs online taxi, csak a helyiekkel tudok menni, odajött egy úr a nevemmel. Huh. 20 perc volt az út, ketten is vártak rám, a helyemre vezettek. Mentettek nekem étel a szombat esti közösségi vacsiból. Lementem a tengerhez a jóga iskola végébe, és eszegettem. A szomszédban élőzenés koncert. Ha nem lennék ennyire fáradt azt hinném hogy a paradicsomban vagyok. 

Későn feküdtem, ezért későn is keltem. 8 után. A mini szobámban nagyon otthonosan éreztem magam. A ruhák nem száratak meg, mert a levegő meleg és párás a városban. Kávéztam, teáztam, majd lementem a vendéglátóimhoz megkínálni őket a thai teával. Éreztem hogy egy teabolt tulajdonosát valószínű nem hatja meg, de kedvesek voltak, megkóstolták. A bácsi nagy szakértelemmel készítette a teát, mintha pu erh lenne. A tea a masszázs tanárom, Joe falujából származik, és azt mondta olyan mint a tea yuan- ban. Szóval a kínai szállásadóimmal kortyolgattam a teát, akik tea boltot tartanak fenn. Végtelenül kedvesek és érdeklődőek voltak.

Aztán megkértek hogy költözzek ki mert az apuka szeretné kitakarítani a szobákat. Összekaptam a cuccaimat, és az előszobában hagytam a táskámat. A házigazda egyik barátnője aki egy egy éves kisfiúval érkezett, elkísért a szemben levő étkezdébe hogy segítsen vega kaját venni. A végén gőzgombócot vettem, megosztottuk a lánnyal. Aztán elmentem egy vega helyre, ahol már épp pakoltak, de még a hölgy adott nekem egy levest. A tésztát akkor nyújtotta ki egy géppel, frissen rakta a levesbe, valami izgalmas gyógynövénnyel, egy gombáfélével, kis sült tofuval, meg egy kacsapörcre hajazó cuccal, és kevert egy kis ecetes szójás chilis szószt. Mint kiderült mar zarás után volt, de mégis kiszolgált, és a végén nem engedte hogy fizessek. Furán éreztem magam, de nem fogadta el.

Aztán visszasétáltam a szállasra hívtam egy taxit. Az állomas nagyon fura. Fel kell sétálni két emeletet a lépcsőn, aztán a vágányokhoz megint két emeletet le. Itt valószínű az öregek nem nagyon vonatoznak. Sok volt a.muszlim nő csadorban, de volt néhány kínai ember is teljesen modern öltözékben. Megállt előttem egy fura férfi, pénzzel hadonaszott, aztán a mellettem levő családból a férfi megindult és ettől kizökkent és tovaállt. A felesége meg nézett rám és mutogatta hogy a pasi kattant volt. Érzem itt, hogy kezdek visszabújni a bőrömbe, hogynem érzem magam biztonsagban, hogy a férfiak bámulnak. A vonatút több mint két óra volt. Az állomason nem volt internet. Így nem tudtam Grab-et hívni. Az emberre ráugranak az állomas előtt a hiénák. Nem éreztem jól magam. Visszamentem az állomasra, megkérdeztem valakit hogy tudok eljutni a szállásra, mondták hogy csak taxi. Visszamentem, és beültem ahhoz a sofőrhöz akivel beszéltem. Hiba volt. Egy perc után kérdezte hogy hol a férjem és hogy elvisz vacsorazni. Hiába mondtam hogy nem köszi. Kirakott a szálláson de ott is utanam jött. Majd elment, és megint visszajött. 

A szállás egy elhagyatott épület, nem volt ott senki. Az ajtón a wifi kód. Ráírtam a tulajra, hogy hol van, és hogy biztonsagos e ez a hely. A végén értem jött és átvitt egy másik hotelbe. Nem akartam ott maradni, a ficko latta hogy senki más nincs ott.

Próbálok nem előítéletes lenni, de ahogy látom ahogy ezek a nők követik a férjüket mint egy kiskutya, totál k3sz vagyok tőle. A taxi sofőr elmondta hogy 4 gyereke van, mégse nagyon érdekelte hogy többször nemet mondtam.

Éjjel nagyon gyorsan álomba zuhantam, még mielőtt átgondoltam volna hánykor kell kelnem. Fél 7-korcsörgött az óra, én meg 6-kor akartam indulni mert két óra az út a reptérre. És 3 órával előbb ki ajánlott érni nemzetközi járatoknál. Már volt olyan, hogy Berlinben azért értem el a gépet mert betartottam ezt, mert a hajnali félálomban rossz metróra szálltam, és egy óra alatt körbevonatoztam a várost. Akkor kb végig pánikoltam, mi lesz ha lekésem, még sose késtem le gépet. Mikor megérkeztem gátlástalanul átmentem a biztonsági sávokon egyenesen, és a legnagyobb meglepetésemre a biztonsagiak tök kedvesek voltak. És még a kapunál 45 percet kávéztam a többiekkel.. 

Szóval 6.45-kor az utcan voltam, kerestem a buszmegállót, ami sehol nem volt. És úgy döntöttem, igazuk lehet a házigazdáimnak, hívok egy taxit. Bolt scooter. Azonnal meg is jött a bácsi. Csak azt felejtettem el, hogy ez nem Chiang Mai, hanem Bangkok. Ahol még sosem robogóztam, nem vettem fel a város ritmusát, ahol 8-10 sávos utak, 30-40 emeletes házak vannak, és az a 30 perc a robogón elég félelmetes volt. Éreztem hogy a bácsi nagyon jól érzi a forgalmat, és erős a motor, és hogy sokkal gyorsabban megyünk, mint szoktam, lehagyjuk az autókat, és megfogadtam, ha ezt túlélem, ígérem legközelebb autót hívok a reptérre még ha tovább is tart kiérni kocsival. Pedig minden annyira sorsszerű volt. 222 baht volt az ár, a 22-es sorban ültem a repülőn, mégse tudtam belazulni. Az utolsó 10 perc mar sokkal jobb volt, kezdtem belazulni. De nem akarok annyi időt tölteni Bangkokban hogy megvárjam még az idegrendszerem alkalmazkodik ehhez a stressz faktorhoz. Az van, hogy nem érdekelnek ezek a városok, a felhőkarcolók, mindig az ugrik be hogy Asimov a jövőbe látott, Trantor létezik. És ez azt jelenti hogy az Első Galaktikus Birodalom leáldozóban van.

Nem.volt nálam apró, a bácsi visszaadta a százast, azt mondta elég neki a 200 baht és elment. Korán kiértem a kapuhoz, vettem egy kávét, mert az volt a legolcsóbb meleg ital a reptéren, megettem a két kis banánk amit előző este a 7 eleven-ben vadásztam. Megtelt a váróterem, és elrőppent a 3 óra. Az utazás gyorsvolt, Penang meg sokkoló. Sokkal kisebb mint Bangkok, és kevesebb az épület, köztük buja növényzet, de azért a 20-30 emeletes felhőkarcolók a természettel valami olyan, ami megint Trantort juttatja eszembe.

Már a reptéren érezni, hogy ez más világ. A thai kedvességi faktor szerintem itt is megvan, de a párhuzamos valóságok intezívebben érződnek. Muszlim, buddhista, taoista, keresztény ország. Sokféle ember, egymás mellett. Nem annyira egyértelmű érzés, mint Chiang Maiban óriási mosollyal sétállni, mint Bangkokban érezni az emberek kedvességét, figyelmét és segítőkészségét.

Azzal kezdődött, hogy nem regisztráltam a malaj bevándorlási hivatalban, szóval ott a reptéren kellett megtennem. Kétszer szállt el a nyomtatvány. Aztán váltottam, egy nagyon kedves muszlim lány segített, 30 euró lesz kb 2 napi szállás meg az utazás meg a kaja. Aztán egy busszal bedöcögtem a városba, volt vagy 2 óra az egy órás út. A sofőr volt hogy kiszállt 20 percre, nem mondta mi történik, nagy volt a dugó. Aztán átme tem a buszpályaudvarra, ott beültem enni, szerencse hogy nem leszek itt sokáig mert tuti meghíznék. A pénztáros hozott nekem ajándékba valami friss lepényt, mert hogy először vagyok itt Malajziában. Ajánlom mindenkinek aki hízókúrán van, hogy töltsön el itt egy két hetet.

Utána elmentem egy plázába, netet keresni, hogy elég lesz a pénzem. Az info pultos hölgy nem tudott helyet ajánlani ahol találok wifit. Teljes fekete szerkóban teljes arctakarással ült az info pult mögött, majd végül megosztotta velem a hotspot-ját, és kinézte a vonatokat Penang és Padang Besar között. Éreztem mély kedvességet, a segítőkészséget. Utána megkérdeztem utazási irodában is. Izgi, hogy a megszólított emberek fele szuper kedves, a másik fele pedig nyers és elutasító. A buszpályaudvaron azt javasolták hogy menjek az ingyenes járattal a vonat állomásig és onnan a szállasomra. Kint van a buszon a sofőr, a neve, ez meg az ajtón.

Elnézést a képért a durian rajongóktól. Nekem nem is az illatával van bajom meg az ízével, hanem az állagával. Széplelkű ismerőseim szerint olyan mint a hízlalt libamáj hagymalekvárral, és lehet is, de az állaga olyan ami már egyszer meg lett emésztve.

A buszsofőr kirakott egy szállashoz közelebbi buszmegállóban, mert a google azt mutatta el tudok gyalogolni, csak 25 perc. De itt nincs gyalogos közlekedés. Se zebra se járda. Végül a megállóban várakozó fiatal lány hívott nekem egy taxit. Aki 5 perc alatt elvitt a szállasomra. Nagyon kedves úr volt, picit beszélgettünk. A szállásadóm is fiatal lány, egy teázót működtet. És az emeleten apró szobákat adnak ki. Családi.biznisz. Minimál és tiszta, konyhával, tusolóval. Segíteni akart vonatjegy vásárlásban is, de nem sikerült a jegyvétel. Majd holnap személyesen. A szobám kb 3 m2 de van egy kis asztal, légkondi és tv is. Amit azonnal kihúztam. Ha otthon lennék, azt írnám, hogy nem értem hogy lehet egy ember ennyire kedves meg segítőkész. De már tudom, hogy a kedvesség errefele csak úgy van, mint a forró trópusi levegő. Nem különleges, hanem természetes. 

Holnap annyi dolgom lesz, hogy reggelizek, sétálok a környéken, ebédelek, majd egy taxival elmegyek az 5 percre levő állomásra, és eljutok a határig.

Ami eddig legjobban tetszik Malajziában, az hogy olyan mint egy rossz sky-fi. Van a rengeteg féle ember. Nagyon sokféle kisugárzásal, vallással, alkattal, bőrszínnel, nyelvvel. Az óriási terek, távolságok, hidak, felhőkarcolók, mellette meg a buja növényzet. Végülis nem rossz ötlet 30 emeletes házakba zsúfolni az embereket, így több hely marad a fáknak. És ez már a repülőről is szembetűnő volt. És remélem a szürkeség nem szmog, csak a párás levegő, holnap kiderül.